#mese Otthagyta az asszonyság Etelkát a platón és ellátta a lovakat, mielőbb továbbindult volna. És akkor a királylány hirtelen érezte: mintha kötéllel vonták volna előre, el messzire, az ismeretlenbe. Amikor a zöldturmixos asszonyság ránézett a bakról, csak csöndesen bólintott és visszahúzta a zsákszövetet a vállára.
A szekér újra zötyögni kezdett és a feje úgy tisztult ki, mintha valami bűbáj alatt állt volna ezidáig. Még a spenótlevelek simogatásának is tudott örülni, micsoda badarság! Másnap reggel az asszony elbúcsúzott tőle, és egy tarisznyát akasztott a vállára útravalóul. Egy kis fém varázsskatulyát is a kezébe nyomott azzal, hogy ha bajban lenne, nyissa ki, mindig meglátja majd benne a segítséget. Etelka megköszönte és útjára indult.
Az út szélén mendegélt, és egyszer csak nagybatyus, dalolászó, több nyelven karattyoló társaság vetődött elé, mindenféle fura szerszámmal és kendőkkel. Etelka a fiatal, vidám társasághoz csapódott: a következő városba igyekeztek. Odaérve mind széles mintákat festettek az arcukra, kígyózó vonalak szaladtak a szeme körül és nyíló virágok díszítették a nyakát. A többiekkel együtt hajlongott ő is a tömegben, színes zászlókat lengetve, énekelve, illegetve magát a dallamos zenére. A tömeg elsodorta, de ő csak keringett tovább az emberek közt, élvezte, ahogy a testére simul a hatalmas zászló selyme, az arcát megvilágította a tüzek fénye és újra és újra belekezdett a dalba.
Egy sarkon befordulva elsötétült az utca: ide már nem értek el a máglyák fényei, nem hallatszott az árusok zsivaja. Etelka megtorpant, s a sötétből hirtelen szemek villantak körben. Ez nem a palota békés világa volt, és nem is az utazás és a vásár izgalmas forgataga… Földbe gyökereztek a lábai, megdermedtek a kezei. Egyszer csak megindultak felé az őt bámulók, sziluettek váltak ki a sötétből. Kiabálás és kurjongatás tört ki belőlük, s Etelka futni kezdett, amerre látott. Befordult az első sarkon, lábak dobogását hallotta maga mögött, hátra sem nézve fordult a következő és a rákövetkező sarkon is, amíg halkulni kezdett az emberek zaja. Egy kis sikátorban hordókat pillantott meg, gyorsan elbújt egy mögé, miközben már újra hallotta a keresők hangját. Esélye sem lehet, ismeretlen házak, sötét, kis utcák veszik körül.
S akkor hirtelen belenyilallt: a varázsskatulya! A tarisznyába túrt, ujjai idegesen kutatták a kis lemezskatulyát, majd gyors mozdulatokkal felpattintotta a fedelet és belenézett. Nyíló virágokat és kígyózó vonalakat látott egy rémült szempár körül. Az a boszorkány átverte! Egy közönséges tükröt adott neki. A kétségbeesés eluralkodott rajta: elszökött, hogy elvesszen, hogy üldözők elől meneküljön, akikről nem is tudja, hogy mit akarnak… S akkor hirtelen maga előtt látta a zöldturmixos asszony mosolyát.
Eltette a kis tükröt, s előlépett a hordó mögül, egyenesen az őt keresők szeme elé. A sikátor fényei megvilágították a kölyökképeket, a sóvár tekinteteket a zászló selyme után.
– Hát ezért futottatok utánam? – kérdezte, végignézve a maszatos arcokon és lehorzsolt könyökökön. A gyerekek körülsereglették, sorra tapogatták a textilt, s nevetve forogtak a suhogó selyem közt, ami rá-rátelepedett az arcukra, míg Etelka körbe és körbe hajtotta a nagy zászlót. Egy kis idő után a gyerekek a kezébe, a szoknyája szélébe kapaszkodva visszairamodtak vele a főtérre.
A vásárosok már kászálódtak. A város szélén tüzet raktak, Etelka kapott egy kissé kopottas, de meleg kabátot is. A kabátba bugyolálta magát, és a földön, a csillagok alatt hajtotta álomra a fejét.
Holnap folytatjuk. 🙂
– Száva –
Photo by Amy Treasure on Unsplash
Gyere, beszélgess velünk! 🙂 – Kommenteld a posztot Facebookon!