#maradjotthonmaradjonline
Izgalmas feladatom van az önkéntes munkám kapcsán ezekben a hetekben.

1. Hogyan tartsuk össze az önkéntes közösségeinket így, hogy nem találkozhatunk személyesen?
2. Hogyan változik, alakul át a szervezet missziója és gyakorlatai ebben a helyzetben?
3. Hogyan segíthetünk feldolgozni a változásokat a leginkább érintetteknek, akiknek egy fontos élményét, életszakaszát törte ketté a járványhelyzet?

zoom képernyőfotó

Pár hónapja vonakodva adtam be a jelentkezésem erre a feladatkörre, mert aggódtam, hogy túlterhelt leszek, de január óta a trénercsapat koordinátora vagyok. Most viszont már látom, hogy ez olyan szakmai “hívás” volt, mint néhány korábbi: egyszerűen csak tudtam, hogy el kell vállalnom, bele kell vágnom.

Most az egyik fogaskereke vagyok a csapatszerkezetnek, ami átmozgatja az alapítványt az online térbe, amíg nem tudunk újra személyesen találkozni és amely segít a a fenti kérdésekre választ adni. Jelenleg éppen egy online workshop sorozatot szervezünk például. Ennek keretein belül tegnap este én tartottam az egyik képzést, amit minden héten több esemény követ majd, tehetséges, kreatív fiatalok vezetésével. Igen, ebben a bandában a 31 évemmel én már az idősebbek közé tartozom. 🙂

Én így maradok otthon és online: továbbra is fiataloknak segítek, hogy kiteljesedjenek és sikereket érjenek el, vírus ide vagy oda.

– Vica –

 

Gyere, beszélgess velünk!  – Kommenteld a posztot Facebookon!

Nézd meg a többi #maradjotthonmaradjonline írásunkat is!