#luxusazéletemben
A taxizás a legnagyobb luxus az életemben.
Úgy kezdődött, hogy két évvel ezelőtt csak 24-48 órás üzleti utak fértek bele a büdzsénkbe, így volt, hogy egy nap Prága három pontján volt egymás után megbeszélésem, muszáj volt taxizni.
Aztán kiköltöztem a belvárosból és egy tortúra lett éjjel hazamenni. Ekkor kezdtem az éjszakai taxizást az éjszakai buszozás helyett.
A hajnali repülőgép-indulásokhoz ifjú fejjel még boldogan indultam 4-kor BKV-val, ma már inkább taxit rendelek fél 6-ra.
Múlt héten, a szabi előtti utolsó pár napba körülbelül 6 munkanap programját kellett besűrítenem. Nyert a 15 perc taxi az orvoshoz 50 perc 3 átszállás helyett, és a 10 perc taxi a megbeszélésről 10 perc késés helyett.
Tordáról tömegközlekedéssel Torockó másfél óra 1 átszállással, taxival másfélszer annyi áron, de 20 perc háztól házig.
Megérdemlem, hogy a taxizás kicsit kényelmesebbé tegye az életem és időt spóroljak vele, így megéri a ráköltött pénzt is.
Miután már nem okoz lelkiismeretfurdalást ez a kis luxus, februárban kipróbáltam egy rágóta vágyott dolgot: leintettem egy taxit New York City-ben és azzal mentem villásreggelizni a barátnőimmel. Huhú! 🙂
– Vica –
Gyere, beszélgess velünk! – Kommenteld a posztot Facebookon!