#kultúrsokk Jó, de mi az a kultúra? Egy időben sokat foglalkoztam vele, így pontosan tudom, hogy nem tudom. Nincs neki pontos definíciója. Azt tudjuk róla, hogy emberi (sőt, állati!) közösségek mindenféle viselkedésének összessége, és hogy egy viszonylag rétegelt dolog – hagymához meg jéghegyhez szokták hasonlítgatni.
A felszínen olyan alapvető dolgok vannak, amiket mind ismerünk: nyelv, gasztronómia, népszokások, hagyományok, népviselet, satöbbisatöbbi. A mélyebb rétegekben viszont már olyan összetett, messze nem egzakt fogalmakat is találunk, amiket adott esetben magunknak is nehéz lenne meghatározni. Ilyenek például az időérzékelés, a személyes tér, a rossz és jó fogalma, a szépség fogalma, a tisztaság fogalma, és még egy rakás ehhez hasonló, nehezen megfogható dolog. Mégis ezek sokkal inkább tesznek minket egy adott kultúra tagjaivá, mint a gulyásleves vagy a mucsaröcsögei csattintós. (nincs ilyen tánc, én találtam ki)
Ami izgalmas ezekben a mélyebb rétegekben, hogy annyira természetesként éljük meg őket, hogy leginkább csak akkor vesszük észre, hogy léteznek, amikor a miénktől gyökeresen eltérő változatával találkozunk. Ráadásul, ha igazán elemi dolgokkal ütköznek, zsigeri agressziót válthatnak ki belőlünk, amikor nem is tudjuk, miért, de valamiért nagyon dühösek vagyunk a kívülállókra.
A legérdekesebb ilyen találkozás Izlandon esett meg velem. Mint utóbb kiderült, az izlandiak személyes térről alkotott képe megegyezik az én személyes tér teljes hiányáról alkotott képemmel, sőt, inkább az intim szférámba történő pofátlan behatolás képének mondanám. Történt ugyanis, hogy bulizni mentünk az egyik este, amikor is azt vettük észre, hogy tökmindegy, mekkora szabad tér áll a táncikálók rendelkezésére, valahogy mindenki ott bulizik, ahol mi. Egyszerűen szemérmetlenül belebuliztak a testünkbe. Egy alkalommal a wc-re való sorbanállás közben az előttem álló lányokhoz odaállt valami ismerősük, de a nagy tömegben csak úgy sikerült neki, hogy a feneke az én kezemhez ért. Azt hittem, előbb-utóbb zavarni kezdi a helyzet, de ez nem így történt. Hosszú percekig álltunk így sorban: ők hárman, én, és a lány feneke a kezemen. (Igen, én is elvehettem volna a kezem, de egyszerűen annyira hihetetlennek találtam, hogy valakit ennyire ne zavarjon a helyzet, hogy kíváncsi voltam, mennyi idő után veszi észre magát. Meg aztán, ha elvettem volna, mit tudnék most elmesélni?)
A jelenséget először a társaságra fogtuk, aztán amikor más szórakozóhelyeken, más estéken is megismétlődött, akkor már sejtettük, hogy az izlandiak ánblokk furák. Azt viszont nem sejtettük, hogy ez egy idő után mennyire zsigeri erővel tudja b.szni az eltérő személyes térhez szokott emberek agyát, és hogy ez mennyire kihozza majd belőlünk az állatot. A sokadik estén ugyanis már arra lettünk figyelmesek, hogy kaján élvezettel lökdössük a minket konzekvensen békén nem hagyni képes bulizókat, akik nagyon csúnyán néznek ránk. Képzeljetek el engem, a világ legnaivabb hippijét, amint izomból lökdösöm a kedves szőke izlandi lányokat. Hát ilyen elemi erővel tud hatni a #kultúrsokk. Csak óvatosan a bulikkal, ha Izlandra mennétek 😉
– Dóri –
Gyere, beszélgess velünk! 🙂 – Kommenteld a posztot Facebookon!
