#kudarcéletrajz
A Szívek szállodája egész gimnázium alatt a kedvencem volt, mert a főhőse, Rory nagy erőkkel készült egész életében, hogy a számomra csodás Harvardon tanuljon tovább. A lelkesedés átjárt, s bár a külföldi egyetem eszembe sem jutott, az ELTE hasonlóan nagyszerű opciónak tűnt. Aztán ott ültem egy évig olyan dolgokat magolva, amik több száz évvel azelőtt történtek és egészen biztos voltam benne, hogy ez bizony nem fog felkészíteni a jövőmre. Emellett pedig halálra untam magam.
Volt egy budapesti lakásom. Öt év, kiváltott svájci frank hitel és sok-sok számolgatós hónap után eladtam. Ezután elindultak felfelé a lakásárak. Most körülbelül a háromszorosát éri annak, mint amennyiért eladtam.
Otthagytam az imádott munkámat a szerelemért és kalandért, gondolván, hogy Strasbourg Európa egyik fővárosa, rengeteg a külföldi, nyilván boldogulok majd az angollal, szépen lassan hozzátanulva a franciát. Valaki szólhatott volna, hogy a rengeteg külföldi mind beszél franciául is és gyakorlatilag lehetetlen bármilyen munkát találni felsőfokú francia nélkül az ifjúsági szektorban.
Huh, tudjátok, nagyon nehéz megírnom ezt a posztot. Nem azért, mert fáj, hanem azért, mert minden kudarc végül egy nagyszerű lehetőséget adott.
A diploma megszerzése mellett elkezdtem egy csodálatos szervezetnek dolgozni és az ott tanultak megalapozták a mostani munkamorálomat, munkaszeretetemet. A lakás eladása lehetőséget adott, hogy a kötelezettségek súlya nélkül 8 hónapot utazzhassak. A franciaországi két év felbátorított, hogy más szemmel nézzek a szakmai életemre és elvállaljak egy olyan munkát, ami a szívemhez közel állt, de rugalmasságot és újabb költözést követelt. Felpakoltam, magamat előre helyeztem és azóta is azzal a céggel dolgozom.
Lehetne a történetnek egy kudarcokkal teli, fájdalmas, önsajnáló narratívája. De párszor már említettem nektek, hogy úgy gondolom, igenis én vagyok a felelős azért, hogy milyen választ adok a dolgokra, amik velem történnek az életben. Ezért aztán ezeket a dolgokat nem igazán látom kudarcnak, mint inkább személyiségformáló nehézségeknek. Úgy számítom, lesz még belőlük jó pár az elkövetkező években.
– Vica –
Gyere, beszélgess velünk! 🙂 – Kommenteld a posztot Facebookon!
