#kritikusgondolkodás
Tegnap átjöttek vendégségbe. Még teljesen új vagyok itt, alig ismerek pár embert a városban, minden új kapcsolatnak örülök. Iszogattunk, eszegettünk, beszélgettünk. Belelendültünk. Aztán elhangzott a mondat, aminél szerintem iskolákban, családi asztalnál és baráti beszélgetéseken kevesebb dolgot mondanak sűrűbben: „Ne beszéljünk a politikáról!”
Ezen elgondolkodtam. De miért ne? Én szerettem volna a politikáról beszélgetni, a politikának pont az lenne a lényege, hogy beszélgessünk róla, hiszen rólunk szól, a mi életünket határozza meg. Akkor mégis miért ne? Mert összeveszés lesz a vége? Miért kéne kötelezően annak lennie? Az már régen rossz, hogy ott tartunk, aki nem feketét mond, az csakis fehérre gondolhat, aki nem nemmel szavaz, az csakis az igeneket támogatja, aki A-nak vallja magát, az már nem is érthet egyet a B-k gondolataival.
Nehéz kiállni a saját értékrendünk mellett beskatulyázódás nélkül. Burokban élünk, letöröljük azokat az ismerősöket, akikkel nem azonos a világnézetünk, nem olvassuk a „másikoldali” média termékeit, nem informálódunk változatosan. Persze valahol érthető, hogy nem szívesen szánjuk az időt olyan gondolatokra, amikkel egy egészen kicsit sem tudunk azonosulni. Ez azonban ugyanúgy csak egy következménye és nem oka a problémának. Azt érzem, az ország olyannyira kettészakadt, az emberek pedig annyira nem beszélnek egymással a politikáról, hogy lassan két teljesen párhuzamos világban élnek. (A veszekedés nem minősül beszélgetésnek. Maximum elbeszél(get)ésnek – egymás mellett…)
Pedig beszélgetnünk kéne, érvelni, meggyőzni, vitatkozni. KOMMUNIKÁLNI. Az igazság mindig ott lesz valahol a két véglet között. Igenis beszéljünk a politikáról, győzzük meg egymást az ebédlőasztalnál, kocsmapultnál, vigyük be az iskolákba, ne neveljünk apatikus társadalmat! Egy tudatos állampolgárnak a mindenkori hatalommal szemben igenis kritikusan kell fellépnie. A magad érdekében #gondolkodjkritikusan!
– Dóri –
Gyere, beszélgess velünk! 🙂 – Kommenteld a posztot Facebookon!
