Válassza az Oldal lehetőséget

#kolléga – Zsuzsi

2018.07.25.

#kolléga
Volt jó pár olyan munkám, ahol magát a munkát nem szerettem, de mégis szívesen jártam be dolgozni.
Ennek egyetlenegy oka volt, az pedig a társaság, a kollégák. A napi 8-10 óra elég gyorsan eltelik, ha munka közben megy a viccelődés, közös témák megvitatása és a különböző kultúrák érdekességeinek megismerése.

kolléga-különböző bürszínű emberek érintik össze az ökleiket egységben


Annyira jó volt, amikor egy csapatban körülbelül tíz különböző nemzetből érkezett ember dolgozott együtt. Azt a pár évet úgy tartom számon, mint egyfajta második középiskolai időszakot. A legtöbbünk azonos életszakaszban volt és sok helyen tudtunk egymás életéhez kapcsolódni, nagy volt az elfogadás, a közös kikapcsolódásra az igény, ezért egy igazán jó csapat alakult ki. Körülbelül két évig tartott, majd a harmadik évben elkezdett felbomlani ez a közösség.
Mégis úgy érzem, hogy hálás lehetek, hogy legalább egyszer sikerült megtapasztalni egy ilyen munkaközeget.
Köszi IBM!

– Zsuzsi –

Gyere, beszélgess velünk! 🙂 – Kommenteld a posztot Facebookon!

Nézd meg a többi #kolléga írásunkat is!

Ezek a posztok is érdekelhetnek:

Archívum