#kiállokértedis #16akcionap Margit idén töltötte be a hetvenedik életévét. Nagyon kitartó, szeretetteljes, kiábrándult, de hálás asszony. A szeme gyakran mosolyog, hangja is sokat csilingel. Sokszor mondja, hogy még soha nem volt ilyen jó sora, mint most. Abban a házban él, amit két kezével épített egész élete során, a férje oldalán. Három szoba, konyha, fürdő, szép ganggal és egy hatalmas kerttel. Nyugodtan él itt, egyedül. Naponta lemegy a kertbe, tesz-vesz, tavasszal zödségeket ültet, nyár végén leszüreteli azokat, majd ősszel a gangot beárnyékoló szőlőt gyűjti be.
Mindig teletömi a gyerekei, unokái táskáját valami finomsággal. Gyakran pénzt is ad nekik, pedig kicsi nyugdíjból él. Mégis azt mondja, soha nem volt ilyen jó sora. A karácsonyi ünnepek közeledtével a mosolygós szem gyakran szomorúvá, megfáradttá válik. A beszélgetések során Margit figyelme többször elkalandozik. Az unokák szívesen látogatják, általában havonta egyszer találkoznak. A hideg idő miatt bent beszélgetnek a karácsonyi tennivalókról, vendégeskedésről. Ilyenkor Margit azt mondja, jól van, majd ez is elmúlik. Kimegy a vörös-fehér kockás konyhába, ahonnan teával, kávéval és sajtos tallérral tér vissza. Elmeséli, hogy nem szereti az ünnepeket, mert a férje ilyenkor mindig többet ivott. Nem megnyugvás és szerető légkör vette körül negyven, ötven évvel ezelőtt. A mindennapokban is előfordult, de ünnepnapokkor ez hatványozódott. Nem érezte magát biztonságban, mindig ki kellett szolgálnia, megfelelnie másnak, hiszen az asszonynak ez a dolga. Margit igyekezett helyt állni, ott volt a két gyermek, az épülőfélben lévő ház, a szőlőföld és a vágóhídi munka is.
Előfordult, hogy nem úgy történtek a dolgok, ahogy azt a férj elképzelte. Ilyenkor a vörös-fehér konyha padlóján más vörös is fénylett a járólapon kívül. Fájt neki, de tartotta magát. Idővel kiderült, hogy a férfi el szerette volna hagyni egy külföldi nőért, illetve másokkal is nyílt viszonyt folytatott a faluban. Ennek ellenére a nőnek egy szava sem volt, hiszen ott volt a két gyermek, az épülőfélben lévő ház, a szőlőföld és a vágóhídi munka is. Hova menjen egyedül a gyerekekkel, amikor így is szerényen tudtak megélni. A férfi viselkedése nem változott a hosszú évek során, Margit tűrt, megfelelt, nevelte a gyerekeket és igyekezett, de kezdett fáradni. A megalázottság, a félelem, a biztonságérzet hiánya és a magányosság megedzette a lelkét.
Egy idő után a férj megbetegedett, az asszony ápolta, biztonságot nyújtott számára, ellátta őt is és a gyerekeket, a ház körüli teendőket, de félve feküdt le. Nem volt benne biztos, hogy megérik a következő reggelt. Egy nap a férj végül eltávozott. Margit és a gyerekek megkönnyebbülést éreztek, de szomorúságot is. Az életük nehezebb lett ezután, de mégis könnyebb. Margit azt mondja karácsonykor, hogyha visszamehetne az időben, máshogy cselekedne, mert régen naiv volt és félénk. Keserűség önti el, hogy nem tudott tenni, változtatni a helyzetén, olyan mintha magát is okolná.
A nappaliban ül a kanapén, egy régi pokrócot terít magára. Ilyenkor nézi a szekrény üvegajtajai közé illesztett fényképeket és mereng. Visszagondol az emlékekre, a jókra és a rosszakra is, minden újra előjön neki esténként. Ilyenkor mindig azt mondja, hogy még sosem volt ilyen jó sora.
– Zsuzsi –
Gyere, beszélgess velünk! 🙂 – Kommenteld a posztot Facebookon!
