Válassza az Oldal lehetőséget

#kedvenctanár – Zsuzsi

2019.01.23.

#kedvenctanár
Visszatekintve és felidézve a tanárokat, akikkel az eddigi életem során találkoztam, rá kellett jönnöm, hogy az általános iskolai tanáraim voltak rám a legnagyobb hatással. Mindegyikük nevére emlékszem és rengeteg órát, élményt fel tudok velük kapcsolatban idézni.
Az egyik legmeghatározóbb emlékem hetedikes-nyolcadikos koromból, egy földrajzóráról maradt meg. Ezt a földrajzórát mindig a tesitanár tartotta, aki egyébként akkoriban angolt is tanított nekünk. Úgy emlékszem, éppen nem volt angoltanár az iskolában és ő is akkoriban tanulta a nyelvet. Nem biztos, hogy pontosan ez a háttértörténet, de valahogy ez rémlik.

#kedvenctanár - iskolaépület

Azon az adott földrajzórán épp valami nagyon unalmas, száraz anyagot kérdezett ki tőlünk: pl. hogy adott országnak mik a fő ásványianyag-tartalékai, milyen főbb iparágak tartoznak oda, stb. Valószínűleg láthatta, hogy az érdeklődésünk egyre lohad és üveges szemmel nézünk magunk elé. Tisztán emlékszem, hogy a sportöltözetében – mindig abban volt, hiszen elsősorban testnevelést oktatott, meg amúgy is a sport volt az igazi közege -felállt a tanári asztaltól, elé lépett, kicsit nekidőlt az asztalnak, felénk hajolt, ránk nézett azzal a jóságos tekintetével és azt mondta: “Egy tanácsom van számotokra: Törekedjetek arra, hogy minél többet utazzatok az életben! Ismerjétek meg a világot! Sokkal több a világ, mint ezek a tények. ”
Ezután kicsit mesélt egy külföldi útjáról, talán Kínában járhatott, nem emlékszem erre pontosan, majd az óra vége felé visszatértünk a világtérkép felé és folytattuk az ásványianyagok lelőhelyeinek tanulmányozását.

Így visszatekintve, nem mondott semmi egetrengetően forradalmit, de számomra valahogy mégis nagyon fontossá vált, mert időről időre felélénkül bennem ez az emlék.

Kedves István bá, bárcsak még velünk lehetne és elmondhatnám, hogy köszönöm a tanácsot! Igaza volt!
– Zsuzsi –

Gyere, beszélgess velünk!  – Kommenteld a posztot Facebookon!

Nézd meg a többi #kedvenctanár írásunkat is!

Ezek a posztok is érdekelhetnek:

Archívum