#kedvenchelyeim
Gyerekkorom óta nagyon jól működik, hogy amikor megakad egy gondolatmenet, akkor fizikailag máshonnan nézek a világra és az segít. Tudom, hogy ez kicsit viccesen hangzik, de egészen más érzés az ágyon fordítva, lábbal “felfelé” feküdni, onnan nézelődni és elaludni.
Az egyik albérletemben volt egy rossz cserépkályha, aminek a tetejére fel lehetett mászni. Ha két méter magasan üldögélsz a sarokban, más dolgokat fogsz észrevenni a saját életteredben is. Néha jó bebújni az asztal alá gondolkodni, vagy lefeküdni az előszoba padlójára megnézni a mennyezetet. Ilyenkor nem csak nézek, látok is. Egyszer, Mérei Ferenc házában járva egy foglalkozáson, megkértek minket, hogy válasszuk ki azt a pontot a teremben, ahol a legjobban érezzük magunkat. Egyértelműen a könyvespolcnál kötöttem ki, szembefordulva egy hatalmas, félköríves ablakkal, ami az őszi kertre nyílott. Ahogy a földre néztem, a lábam előtt egy csomó kisebb-nagyobb égésnyomot láttam. Valaki előttem már kiválasztotta ugyanezt a pontot! Évekig üldögélt ott, a parázzsal néha kiégetve a parkettát. 🙂 Ugyanez az érzés fog el, amikor a tihanyi apátságot nézem a félszigeten: ezer éve is tudták, hogy hol kell a lélekemelő pillanatokhoz építkezni, hogy hol “különleges” a föld. Azt hiszem, a kedvenc helyeim ott vannak, ahol a legerősebb a jelenlét.
– Száva –
Gyere, beszélgess velünk! 🙂 – Kommenteld a posztot Facebookon!
