#kedvenchelyeim
A pánikrohamaim felismerésének egyik sarkalatos pontja volt, amikor pár évvel ezelőtt egy alkalommal elcsíptem a pszichológus lakótársam beszélgetését az agorafóbiáról, melynek egyik tünete, hogy a „beteg” állandóan a menekülési útvonal közvetlen közelében szeret tartózkodni. Ebben a pillanatban szinte belém hasított, hogy de hát én is egészen kicsi korom óta olyan helyeken szeretek lenni, ahonnan könnyen, gyorsan, és egyértelműen ki lehet menekülni.
Ez egy amolyan heuréka-pillanat volt, mert felismertem, hogy társas helyzetekben MINDIG ilyen helyeken érzem jól magam: az osztályteremben éveken keresztül az ajtó mellett ültem, a buszon a legutolsó, legeldugottabb ülésre, rendezvények alkalmával a folyosóhoz, ajtóhoz legközelebbi székekre kívánkozom. A hazafelé vezető útvonalak közül is azt szeretem a legjobban, ahol a legkevesebb emberrel kell találkoznom. Azokban a helyzetekben pedig, ahonnan nem tudok bármikor kilépni, elmenekülni, nos, azokban viszont kutyául szenvedek. Számomra az a legmegnyugtatóbb, amikor otthon vagyok. Ezért aztán nagy gonddal alakítom ki az „otthonaimat”, akárhol is legyek a világon. Mindig kell egy biztos pont az univerzumban, ami csak az enyém, és ahol el tudok rejtőzni a világ zaja elől. A kedvenc helyeim olyan helyek, ahol biztonságban érzem magam.
– Dóri –
Gyere, beszélgess velünk! 🙂 – Kommenteld a posztot Facebookon!
