#kávévagytea
Tea, minden mennyiségben.
Azt hiszem, az egész életemet végig kísérte: ahogy én változtam, úgy változtak a teák is, amiket fogyasztottam. Otthon, mióta az eszemet tudom, mindig van tea. Fekete, citrommal, cukorral. El sem tudok képzelni más ízesítést és illatot a konyhában. Vagy a nagymamámnál az ezer éve ugyanabban az alumínium teafőzőben készülő erős, cukros fekete teát, amihez a citromot már csak a bögrében szabadott beletenni, mert a nagyapám nem szerette (úgy emlékszem, ezért).
Az általános iskola nagy találmánya volt, hogy nyáron lefagyasztottunk egy egész üveg teát, és így másnap szinte egész tanítási idő alatt hideg volt. Imádom a nyári hideg, jégkockás jeges teát is. A nyári szünetet mindig ezekkel a hűs, kesernyés ízekkel azonosítom.
Aztán ahogy elköltöztem Budapestre, jöttek a különleges, komplikáltabb ízek.
Az albérletben, ahol egy ideig laktam, folyton teáztunk a szobatársammal. Volt egy nagy kedvencünk, egy ír whisky ízű tea… ha arra az évre gondolok, egyből ez az íz és illat ugrik be. A koliban is rengeteg teát ittunk. Nagy felfedezés volt, mikor rájöttünk, hogy a sörös korsók hőálló üvegből készültek – innentől kezdve az egész folyosó innen-onnan összelopott ászokos korsókból itta a mindenféle teákat.
Itt Portugáliában szoktam rá a herbateákra. Egy véletlen hozta úgy, hogy a kávézóban, ahová épp betértünk, csak kamillatea volt, amit kissé fintorogva ugyan – mivel gyerekkorom óta nem szerettem a kamillateát – de kipróbáltam. Én lepődtem meg a legjobban, hogy mennyire ízlett. Ezek után teljesen rákaptam és nem volt megállás. Minden jöhetett, ami nem volt fekete tea alapú. Idén például egy nagyon hideg terepgyakorlat alkalmával, amikor a szakadó eső miatt nem tudtunk kimenni a természetbe, bent pedig rémesen hideg volt, teát főztek a csoporttársaim… és én így kaptam rá a citromfű teára, ami az idei tél hivatalos slágere volt, borsmentával és citromhéjjal keverve.
És hát az örök kedvenc: a hibiszkusztea. Hozzá nem kapcsolódik (egyelőre) különösebb emlékem, de minden mennyiségben, minden formájában szeretem. 🙂
Az egészhez hozzátartozik, hogy akkor kezdtem el igazán ezeket az ízeket értékelni, amikor leszoktam a tea cukrozásáról, vagyis nagyjából 3 éve. Azóta is azon gondolkodom, mennyire metaforikus is ez tulajdonképpen. Hogy akkor kezdtem el új ízeket kipróbálni és megszeretni, amikor eltávolodtam a családi cukrozás hagyományától… Mindenesetre, érdekes egybeesés.
Nálatok van családi hagyomány a kávé vagy tea fogyasztását illetően? Vannak hozzájuk kapcsolódó emlékeitek?
– Dóri –
Gyere, beszélgess velünk! 🙂 – Kommenteld a posztot Facebookon!
