#ígykészülaHúszontúl #szülinap
Zsuzsinak tavaly, tavasz végén jött egy ötlete. Köréverbuválódtunk, és egy hónapnyi ötletelés, húsz logóterv és ötvenféle rovatötlet után megszületett a Húszon túl. Túl régen nem tudtunk már mit olvasni. A huszasoknak szóló papírmagazinok valójában tizenéveseket céloznak meg, az online női platformok pedig inkább a harmincpluszosok témáit feszegetik. Hát megcsináltuk magunknak – és nektek. Meg tudjátok tippelni, hogy évente hányszor látjuk egymást, mi, négyen? Elárulom: egyszer.
És hogy hányszor beszélünk naponta? Átlag kétszer! Négy nő… négyféle nő! Az Anya, az Önkéntes, a Karrierista és a Vállalkozó. 😛 Mint egy mesében. A világ négy különböző pontján, eltérő időzónákban, változatos feladatokkal, sok felelősséggel. Napi szinten hozzuk nektek a gondolatainkat. Kíváncsiak vagytok rá, hogy egymásnak mit adunk? Részben ugyanezt, mert nem olvassuk el előre egymás szövegeit. Kivéve Dóri. 😉 Tüzes vitákat, néha még veszekedéseket is! Amik után aztán együtt, a gép előtt sírunk, egymást vigasztalva. Ugye, Zsuzsi? 🙂 <3 Komoly ütemezést és időbeosztást, hiszen a témákat, szövegeket időben ki kell találni, előre fel kell készülni. Ennek az időmenedzsmentnek Vica a mestere, leszámítva, mikor teljesen kimegy a fejéből a posztírás, miközben átrepül egy kontinenst. 😀 Összehangolt csapatmunkát, mert az írásoknak kiszámíthatóan el kell készülniük, hogy kiválaszthassuk hozzá a képet, ellássuk logóval, majd egy korrektúra után időzíthessük nektek a reggeli olvasnivalót. Szóval vedd az ipszilont, adj hozzá némi varázsport, egy kis internetet és tíz évnyi barátságot: így készül a Húszon túl!
– Száva –
Gyere, beszélgess velünk! 🙂 – Kommenteld a posztot Facebookon!