#hivatás
Sokáig kerestem az angol „call” vagy „calling” szó magyar megfelelőjét, mert nagyon szépnek gondolom, hogy valaki egy „hívásra” felelve cselekszik, mely cselekedet legtöbbször mások életének jobbá tételét szolgálja. A „hivatás” szót találom legközelebb hozzá magyarul, ami azért is tetszik, ahogy Dr. P mondta is ma egy kis bor felett, mert magában hordozza a „hív” szót.
Amikor elmesélem, hogy a munkám milyen hatással van mások életére, mindig érzek egy kis bizsergést. Libabőrös leszek és sokszor könnybe lábad a szemem. Persze nem a saját nagyszerűségemtől (pedig aztán! 🙂 ), hanem amiatt, mert elérzékenyülök attól a tudattól, hogy a hivatásom gyakorlása, amit mindennap teszek, jobbá teszi körülöttem a világot.
Azzal, hogy válaszoltam a hívásra, ami kicsábított 19 évesen az iskolapadból, aztán elszólított Magyarországról, majd vissza Budapestre, el Strasbourgba és minden irracionálisnak tűnő körülmény ellenére vissza Magyarországra, akkor valójában a hivatásomat követtem.
Úgy érzem, hogy ez valami nagyobb nálam, valami, amiben igazán jó vagyok és addig kell követnem a hívást, amíg csak van bennem mit adni a világnak.
– Vica –
Gyere, beszélgess velünk! – Kommenteld a posztot Facebookon!
