#hivatás
Gyerekkorom óta tudtam, hogy mi az én hivatásom. Aztán hiába kopogtattam annak a zárt szakmai világnak a falait, próbáltam átmászni, megkerülni, érdemessé válni, a színház nem nyílt meg számomra.
Közben azért jobban megismertem ezt a területet és rájöttem, hogy nem is biztos, hogy jó irányból jövök én ehhez. Nagyjából 10 évbe és nagyon sok lemondásba, áldozatba került ez a felismerés.
A sok próbálkozás közepette viszont megtaláltam egy szálat, ami végig ott húzódott, jelentéktelenül és észrevétlenül, de alapértelmezetten az életemben. Írok, persze, hogy írok, mindig is írtam, de hát akkor is a színház lesz az én világom!
Végül, azt hiszem, hogy a színpadon mindig is az írásaim működtek a legjobban.
A sokadik szakma után végre találtam olyat, amiben írhatok és biztonságot teremthetek magamnak. Hogy boldog vagyok-e vele? Bizonyos szempontból igen. Hogy kielégíti-e a hivatástudatomat? Semmiképp.
Manapság azt kapirgálom magamban, hogy mi volt a gyökere, a forrása ennek a színházi érdeklődésnek, és megtalálhatom-e az írásban a beteljesítését. Az egyik biztosan az volt, hogy változtassak az emberek gondolkodásán és érzékenyebbé tegyem őket. Hogy kevésbé zúduljunk át a hétköznapokon, hogy legyen idő meglátni egymásban az embert, a szépet. Aztán az is lényeges volt, hogy létrehozhatok valamit, ami a jelen pillanatban él és működik – manapság ez sem egy gyakori momentum.
De ezek csak pár a sok motiváló tényező közül – a többit még próbálom megfogalmazni magamnak. Ha sikerül, akkor majd úgyis megtalál újra egy lehetőség, amivel élhetek, ez a fejlődés része, azt hiszem. A hivatásodat felismerni, megélni és megtartani nem olyan egyszerű képlet.
Téged mi vezet a hivatásod felé? Mi tart benne vagy épp mi távolít el tőle?
– Száva –
Gyere, beszélgess velünk! – Kommenteld a posztot Facebookon!
