#hivatás
Ha valaki a felnőtt élete során elbizonytalanodik abban, vajon mit szeretne csinálni, milyen foglalkozás tenné igazán boldoggá, azt szokták javasolni, hogy gondoljon vissza a gyermekkorára és idézze fel azokat a dolgokat, amik gyerekként boldoggá tették. Az én esetemben ez teljesen magától értetődő volt: az állatok. Imádtam a plüss állataimmal játszani, megvesztem a biológiával kapcsolatos képeskönyvekért és éltem-haltam az összes szőrös, tollas és pikkelyes állatért, akiket simogatni lehetett. Elsős koromtól kikönyörögtem, hogy hadd lehessen valami saját kis szőrcsomóm, így hát sorozatban érkeztek az egerek, hörcsögök, patkányok, akiket gondozhattam, szeretgethettem, megfigyelhettem.
2 éve pedig eljött az a pillanat, amikor én is feltettem magamnak a kérdést: mit csinálok épp az életemmel? Miért nem vagyok boldog attól, amivel foglalkozom? Mitől lennék mégis az? Akkor döntöttem el, hogy visszatérek az állatokhoz, hiszen csak ez az a téma, amiről fülig érő szájjal tudok beszélni, és amivel kapcsolatban tágra nyílt fülekkel és szemekkel figyelek minden új információra. Semmi sem érdekel ennél jobban.
Másfél év kőkemény gürizés után pedig élvezem a munka gyümölcsét. Ha morgok is a hajnali kelés miatt, azt hiszem, semmi nem tenne boldogabbá, mint a tudat, hogy ma is valami izgalmasat fogok megtudni valamelyik állatfajról. Hogy reggeltől estig cinkékkel és farkasokkal kell foglalkoznom. Hogy azért dolgozhatok, hogy a megszerzett tudással hozzájárulhassak a fennmaradásukhoz. Hogy jobban megértsem és megértessem őket az emberekkel.
Imádom a munkám, a hivatásom. És imádom azt is, hogy ezt végre én is kijelenthetem.
Ti mik akartatok lenni, amikor gyerekek voltatok és mi lett belőletek végül? Maradéktalanul boldoggá tesz benneteket az, amivel most foglalkoztok? Ha nem, mi kellene ahhoz, hogy váltsatok? Ha igen, akkor innen is veletek együtt örülök 🙂
– Dóri –
Gyere, beszélgess velünk! – Kommenteld a posztot Facebookon!
