Válassza az Oldal lehetőséget

#hajságok – Vica

2019.04.02.

#hajságok
Mindig azt gondoltam, hogyha kicsit „idősebb” leszek, elkezdem festeni a hajam. Szeretném kipróbálni a teljesen szőkét, az átmenetest és a világos vöröset is.

Csak az a baj, hogy néha megmosni sincs lelkierőm, nemhogy háromhetente festeni.

Régen félévente egyszer bedaueroltattam, hetente egyszer megmostam, sohasem fésültem és így is csodaszépnek találtam. Annyit formáztam, hogy wc utáni kézmosáskor a vizes kezemet átfuttattam rajta, és szép volt.

Az elmúlt pár évben viszont háromhavonta járok fodrászhoz. Ápoló olajat teszek rá, heti kétszer mosom. Két fésűm is van. De így is túl gyakori, hogy úgy áll, mintha egy vidám boci végignyalta volna.

hajságok-lány arca és haja szemtől lefelé
Egyrészről elismerem, hogy a hajam is öregszik velem, lassan lehet, hogy többet is kellene vele foglalkozni. Másrészt viszont kitartóan arra gondolok, hogy természetesen is szép még, az elvékonyodó végek és az ősz szálak ellenéére.

Melyik utat válasszam harmincévesen? Hagyjam természetesen öregedni a hajam is a testem többi részével együtt vagy használjam ki, hogy még sokféleképp kipróbálhatom, fessem be, vágassam érdekesebbre, kísérletezzek vele?

Nehéz döntés…

– Vica –

Gyere, beszélgess velünk!  – Kommenteld a posztot Facebookon!

Nézd meg a többi #hajságok írásunkat is!

Ezek a posztok is érdekelhetnek:

Archívum