Válassza az Oldal lehetőséget

#gyerekvállalás

2016.07.20.

#gyerekvállalás Csak benéztem a szekrénybe, megláttam a bontatlan levél fogamzásgátlót és azon gondolkodtam, hogy nem szabad elfelejtenem holnap megint bevenni a kihagyott egy hét után. MICSODA?! Kimaradt egy hét? Csak az a baj, hogy a menzeszem is szépen kimaradt, életemben először.

gyerekvállalás - maci

Kiszállt a fejemből a vér, aztán pár nap leforgása alatt 4 tesztet csináltam, mindet negatív eredménnyel. No, mindegy is, következő hónapban rend szerint megjött. Nem vagyok terhes. Nem is tudtam, hogy mit érezzek. Persze örülök, hiszen még nincs itt az ideje, még szeretnék dolgozni egy évet, hiszen csak most lettem hivatalos vállalkozó.

Még R-rel elutazunk Ázsiába vagy Amerikába, vagy a bánat tudja hová, csak messze el. Úgy döntöttem, hogy felhívom és elmesélem neki a kimaradt havim történetét. „Gratulálok, nem vagy apuka!” mondtam. „Pedig a hír ellenkezőjének is örültem volna” – mondta ő – „de akkor legalább tényleg belefér még az az utazás jövőre, ahogy terveztük.” Nagy kő esett le a szívemről, mert igazság szerint nem voltam biztos benne, hogy ő tényleg akarja a babát 2 éven belül, vagy csak az én ébredező anyai ösztönömet csitítja.

Így aztán most munka ezerrel, aztán egy nagy utazás és utána reméljük ebbe a babakalandba is belevágunk. De vajon ennek tényleg ez a jó sorrendje? Van-e egyáltalán megfelelő időpont és helyzet a #gyerekvállalásra?

– Vica –

Gyere, beszélgess velünk! 🙂 – Kommenteld a posztot Facebookon!

Nézd meg a többi #gyerekvállalás írásunkat is!

Ezek a posztok is érdekelhetnek:

Archívum