#gyerekvállalás Meg szokták kérdezni ismerősök, barátok, hogy honnan tudtam, hogy már szeretnék gyereket. Mikor jön el az a pillanat az ember életében, amikor úgy dönt, hogy igen, készen állok a következő nagy elköteleződésre. Nagyon szerencsésnek tartom magam, hogy egy olyan kapcsolatban élek, ahol az értékrendszerünk ugyanazokon a pilléreken nyugszik, habár minden másban majdnem csak szöges ellentétei vagyunk egymásnak. Ebben a kapcsolatban körülbelül ugyanolyan ritmusban is változtunk, így nem merült fel az a probléma, hogy más életszakaszban jár az egyikünk, míg a másikunk már valahol máshol tart.
Számomra akkor jött el ez a nagy felismerés, amikor ültem a barátokkal, kollégákkal, ismerősökkel bizonyos szórakozóhelyeken és időről időre rám tört az az érzés, hogy ennek nincs is semmi értelme már. Jól éreztem magam velük, hiszen én magam is más emberek társaságából tudom a legtöbb a energiát, lelkesedést meríteni. Ennek ellenére többször is előfordult, hogy kivontam magam a beszélgetésből és elgondolkodtam azon, hogy én most miért is vagyok itt. Valahogy ez vezetett oda, hogy úgy éreztem, most már jöhet egy kisbaba. Nem vágytam több bulira, szórakozásra, babázni szerettem volna és a kisgyerekemmel játszani és nézni, ahogy felnő.
Szerencsére minden jól alakult, így nagyjából egy év múlva meg is született az a személy, akiért a leghálásabb vagyok a világon. Mióta mi is szülők vagyunk több emberrel is körbejártuk ezt a témát és az a kérdés merült fel pár alkalommal, hogy az emberek többsége miért ragaszkodik ahhoz, hogy saját gyerekük legyen. Vajon miért nem fogad több ember örökbe már létező és szeretere rászoruló gyerekeket? Amikor tőlem megkérdezték, hogy miért szerettem volna saját gyereket, igazából nem tudtam rá egyértelmű választ adni.
Talán azért, mert ez egy ösztön? Talán ez egy belénk ivódott társadalmi nyomás/elvárás? Talán mert így szerettük volna, hogy a kapcsolatunk kiteljesedjen? Talán, mert ez egy emberi önzőség valahol? Sajnos nem tudom, hogy ez miért van. Mindenesetre nagyon izgalmas témának tartom és szívesen beszélgetnék még erről.
Ami viszont a legfontosabb, hogy habár megválaszolni nem tudom ezt a korábbi kérdést, de rettenetesen hálás vagyok, hogy megtapasztalhatom, hogy milyen a világ legjobb kisbabájának az anyukájának lenni. Rettentő sokat tanulok tőle és most már bevallom, de tényleg igazuk van azoknak, akik azt mondják, hogy nem igazán lehet felkészülni egy kisgyerek érkezésére, mert minden mást felülmúl, mint amivel eddig találkoztam.
– Zsuzsi –
Gyere, beszélgess velünk! 🙂 – Kommenteld a posztot Facebookon!
