#gimistörténet
Van, akinek a középiskolai évek szép emlékként maradnak meg, és vannak, akik legrosszabb álmaikban sem szeretnék újra átélni azt az időszakot. Én imádtam azokat az éveket, habár visszatekintve, rengeteg kezeletlen problémával küzdöttem. Persze, ki nem? Hiszen a felnőtté válás, a pályaválasztás, a hormonok vihara és a társadalmi beilleszkedés ebben a korban rengeteg kihívást görget a tinédzserek életébe. Mindenki megvívja a maga harcait ebben az időszakban. Én különösen érzékeny voltam, önbizalomhiányos is, emiatt mindenkinek meg szerettem volna felelni. Mindenkinek; a szüleimnek, családomnak, a barátaimnak, az összes tanáromnak és a kitalált, tökéletes személyképemnek is. Amikor valamelyik ezek közül nem sikerült, – és nyilván nem lehet mindennek és mindenkinek megfelelni – akkor azt személyes kudarcnak véltem, és megkérdőjeleztem az egész élet mibenlétét.
Visszagondolva, nagyon örültem volna, hogyha valakivel tudok ezekről a nehézségekről beszélni, hogy megértsem, nem én vagyok az egyetlen, aki keresztül megy ehhez hasonló vívódásokon. Nagy feladat az, hogy elhelyezd magad a világban, megértsd, hogy mégis milyen emberré válsz, és hol tartasz ezen az úton. A tizenévesek még nem felnőttek, de már nem is gyerekek. Rengeteg olyan döntést kell hozniuk, ami akár hosszú távon is hatással van a további morális, erkölcsi és szakmai életükre. Sok családban ezekre a döntésekre nem készítik fel a tinédzsereket több oknál fogva. A szülő nem vesz aktívan részt a tizenéves életében, mert nehéz tartani az iramot a tinédzserkori szeszélyességgel. A középiskolásnak nincs egy saját bizalmi köre, ahol a kételyeit meg tudja osztani. Nincs egyértelmű követendő példa, mert gyakran tabunak számító kérdéskörök vetődnek fel ebben az életszakaszban. Emiatt a problémákat inkább a szőnyeg alá rejtik, és/vagy tiltó szabályokkal próbálják az illetékesek kordában tartani az eseményket.
Az elfojtott, ki nem mondott érzések, vívódások az évek során meg nem értettségben és befelé fordulásban, bizalmatlanságban, egyéb lelki traumában testesülhetnek meg. Rosszabb esetben fizikai kihatásai is lehetnek. Ezekről az évekről szól a Netflixen látható 13 Reasons Why című sorozat, mely egy igen mély és nehéz témát dolgoz fel. A tinédzserkori öngyilkossághoz vezető útról szól. Egy olyan lány életét láthatjuk, aki egy teljesen átlagos középosztálybeli életet él. Szerető családja van, nincsenek óriási anyagi gondjai, egészséges és külső szemmel tekintve jó kedélyű.
Ennek ellenére az iskolában tapasztalt kisebb-nagyobb gonoszkodások, a bulizások során átélt negatív élmények, az emberi moralitásba vetett csalódottsága vezet arra az útra, ami hihetetlennek, váratlannak tűnik, ha az ember nem figyel. Barátként, tanárként, családtagként vagy akár csak ismeretlenként is, figyeljünk egymásra, hallgassuk meg a másikat, és legyünk ott és akkor, amikor valaki segítségért jön hozzánk. Nehéz megnyílni, és segítő kézért nyúlni, amikor az ember ilyen törékeny állapotban van. A meghallgatás és a figyelem az, amit a legkönnyebben adhatunk a másiknak és mi talán fel sem fogjuk az igazi súlyát.
– Zsuzsi –
Kép forrása: https://www.theodysseyonline.com/13-reasons-hannah-baker-wasnt-only-victim
Gyere, beszélgess velünk! 🙂 – Kommenteld a posztot Facebookon!
