#gapyear
Vagyis kivenni egy év szünetet az életedből. Megállni és azt mondani: most én és az én testi-szellemi-lelki nyugalmam a legfontosabb. Tudom, hogy elsőre kivitelezhetetlennek tűnik egy évre eltűnni a világ elől, de tényleg csak akarni kell és bárki meg tudja tenni.
Én már az egyetem után vettem ki egy ezt a szabadságot – az első igazi munkahelyemről és önálló lakásomból mentem el egy évre Lisszabonba önkénteskedni.
Azt hiszem, már írtam nektek róla párszor, hogy ez valószínűleg életem legjobb döntésének bizonyult. Egy év alatt feldolgoztam életem legmegrázóbb szakítását, átléptem a korlátaimat, legyőztem pár irreális félelmemet, fejlesztettem a személyiségemet, megtanultam egy nyelvet, új, hosszú távú célokat tűztem ki magam elé.
Átformált az az év. Akárhányszor leültem átgondolni, milyen is vagyok, mindig oda lyukadtam ki, hogy bátor. Ezt korábban sosem fogalmaztam meg magamról, kint viszont minden helyzetben így éreztem, és azóta is a személyiségem alapkövének tekintem a bátorságot és a talpraesettséget. Óriási erőt jelent, amikor tudatosítod magadban, hogy milyen eredendő, elvehetetlen értékekkel bírsz.
Ha már korábban tudtam volna, hogy mik a valódi céljaim és milyen szuperképességeim vannak, talán sokkal céltudatosabban választok utat magamnak és megyek azon végig. Szívem szerint középiskola után mindenkit elküldenék egy ilyen gapyear-re, mert rengeteg fölösleges szívástól kíméli meg az embert.
Ha nem vettél még ki ilyen szabadságot, szerintem itt az idő! 🙂 Szánj egy kis időt önmagad megismerésére!
– Dóri –
Photo by Simon Migaj on Unsplash
Gyere, beszélgess velünk! – Kommenteld a posztot Facebookon!