#fomo
Avagy „Fear of Missing Out”, félelem a kimaradástól. Meghatározó élményem, amikor az utolsó barátaim is elballagtak az iskolából és ott maradtam, egyedül. Mire utolértem őket az egyetemen, szétszóródtak külföldre: Erasmus, önkéntesség, külföldre költözés.
Egy ponton úgy éreztem, sikerült elkapnom a szálat velük – az internet segített – és elkezdtem karácsonyokat szervezni, hagyományokat teremteni, hogy ne veszítsem el őket. Minden nap írtam nekik, sokszor egyesével is, aztán idővel már csak a közös chatben. Közvetítettem a napjaimat, grafománként nekik írtam a naplómat, megszoktam a konstans telefoncsekkolgatást is – mindenkinél máskor volt este.
10 év után büszkén mondhatom: a baráti társaság megmaradt. Én pedig az #offline #nyaralás kapcsán most először elengedtem őket. Azóta sokat gondolkozom rajta, Zsuzsival érintettük is a témát: az, hogy nekik már nincs idejük írogatni minden nap, érthető, hiszen élik az életüket, a fontos dolgokat. Meg is értem, de én is a saját életemből, a saját fontos dolgaimtól vettem el ezt az időt, amíg a barátságunkat ápoltam.
Az elmúlt másfél évben már teljesen digitális nomádként, online dolgozom, így egyre nagyobb hangsúly került az egészséges egyensúly megtalálására. Zaklatott és fáradt voltam a szabadság előtt, és nem is vágytam visszatérni a normális kerékvágásba a mobilomhoz és a laptopomhoz. Azóta fokozatosan szokom le az üzenetek csekkolgatásáról, még tudatosabb és egyre koncentráltabb vagyok – és már nem írok nap mint nap naplókat a lányoknak. És ez most nem panasz, vagy neheztelés, hanem épp fordítva: bizalom.
Elmúlt az én #fomo -m. Kezdem érezni, hogy akinek fontos vagyok, az fel fog hívni telefonon este, ha tudja, hogy aznap egy fontos tárgyalásom volt. Aki fontos, annak pedig megértem, ha a gyereksírás közepette épp nem hív fel.
Vadidegen emberek múló, olcsó figyelmére eddig sem áhítoztam, soha nem féltem attól, hogy lemaradok, ha nem állok be a falkába az Instán vagy a Youtube-on. (Bár rejtélyes okokból kifolyólag nagyon szeretnék egy konszolidált főzőműsort felvenni egyszer egy gumi lómaszkban, fene se érti.)
Amíg úgy érzem, hogy képes vagyok értéket teremteni, addig dolgozom a neten, és szívvel-lélekkel írom nektek hétről-hétre a bejegyzéseket, megköszönve a kitartó figyelmeteket. <3
A barátaim pedig ennyi év után már megmaradnak, elhiszem nekik. 🙂
– Száva –
Gyere, beszélgess velünk! – Kommenteld a posztot Facebookon!
