#fogadom
hogy önző leszek továbbra is. Soha többé nem teszem margóra magam. Ez jobb és gyümölcsözőbb, nekem és körülöttem mindenkinek.
Fogadom, hogy utazok idén is, amikor csak tehetem. Szélesíti és mélyíti a világomat, bizalmat épít, gazdaggá tesz. Egy nagy, közös vérkeringésbe illeszt.
Fogadom, hogy nem tétovázok és tervezek annyit, hanem belevágok a terveim megvalósításába. Olyan tapasztalatom van már, hogy nem kell aggódnom, menet közben is tudok majd korrigálni.
Fogadom, hogy több figyelmet és erőforrást szánok a testemre, a fizikai egyensúlyomra. Most már rajta a sor. Megérdemli.
Fogadom, hogy bízok magamban. Néha azt, ami még nem kimondható, az apró impulzusokból már felépíti az agy és érezni. Rábízom magam a megérzéseimre.
Fogadom, hogy hiába tartod hülyeségnek, csak eszedbe jut mindig valami fogadalom újév környékén. Csak nem? 😀
– Száva –
Gyere, beszélgess velünk! 🙂 – Kommenteld a posztot Facebookon!