#flow
Mostanában nagyon ritkán jutok flowélményhez. Éppen ezért úgy döntöttem, ideje lenne egy új hobbi után nézni, ugyanis a korábbiakat nem igazán tudom gyakorolni a mostani élethelyzetemben. Ezért be is szereztem egy fényképezőgépet, hiszen ha úgyis egész nap fotózom a lányomat, akkor akár csinálhatnék néha kicsit minőségibb képeket is, nem? Hiszen a fotózás nem olyan nehéz… Aha! Gondoltam ezt egészen addig, amíg el nem kezdtem kutakodni a megfelelő gépért, majd miután megvettem és bekapcsoltam, azt sem tudtam hova nézzek. Fénybeállítás, rekeszbeállítás, mélységélesség, különböző objektívok, és a fényképszerkesztő-programokba még bele sem kezdtem.
Természetesen azzal indítottam, hogy elolvastam a gép használati útmutatóját, ezzel párhuzamosan beléptem egy fotós facebook csoportba és megcsináltam egy online kurzust is. Mindezek az első lépések nemhogy segítettek volna, hanem inkább megrettentettek, hogy mennyire rengeteg tudás kell ahhoz, hogy az ember jó fényképész legyen. Egyszerűen minden téren túl sok az információ, de valahogy rendezetlen és egyelőre összevissza az egész. Az internet annyira szuper, hogyha az ember kitartó, akkor akár egy új szakmát is lehet tanulni a segítségével, de közben félelmetes is a sok információval, ami egyszerűen túlcsordul a fejemben.
Néha arra gondolok, hogy milyen jó volt, amikor a könyvtárakból lehetett csak információforráshoz jutni, mert nyilván sokkal kisebb tudást fogott át, mint ami most elérhető a világhálón, de valahogy mégis lehetett fizikailag érezni, hogyha húsz évig itt olvasok, akkor a könyvek nagy részéből meg tudom szerezni a számomra szükséges infót.
Mindenesetre nagy bizodalmam van ebben az új kihívásban és remélem, hogy idővel majd a képeim is tükrözik ezt.
– Zsuzsi –
Gyere, beszélgess velünk! 🙂 – Kommenteld a posztot Facebookon!