#flow Imádom a gyerekeket és csodálom a pedagógusokat, animátorokat, bébiszittereket, akik napi szinten dolgoznak velük. Magam is voltam au pair (bentlakásos bébiszitter) és van egy francia gyermekfelügyelő/animátor képesítésem is. Hihetetlen lelkesedéssel tanulok és tervezek programokat gyermekeknek, akiknek tudom, hogy egy-egy játék akár személyiséget megváltoztató élmény is lehet.
Ennek ellenére, amikor megnyílt a lehetőség, hogy főállású „animatrice socio-culturelle” legyek Franciaországban, azaz minden nap foglalkozhassak a gyerekekkel iskolaidőn kívül, valamint néhány délután még angolt is taníthattam játékos keretek között, szomorú felismerést tettem. Ahogy elkezdtem dolgozni, azt az érzést kerestem, mint annak idején a nemzetközi programkoordinátori munkámban – a flowt -, és hetek, hónapok után sem éltem át a gyerekekkel dolgozva.
Imádtam megtervezni a programjaikat, a játékos foglalkozásokat, de amint a megvalósításra került a sor – azaz 6-10 órát megállás nélkül a gyerekekkel kellett töltenem – olyan érzésem volt, mintha vánszorgott volna az idő. Folyamatosan éhes voltam, kétpercenként néztem az órám és vártam, mikor lesz vége a napnak. Közben pedig minden reggelt lelkesen kezdtem, mert imádtam a gyerekeket és a kollégákat. Akkor mi lehetett a baj?
Unatkoztam, hogy a fene egye meg. Nem elégített ki, hogy kicsiket tanítsak, minden szeretetem és a szakma iránti csodálatom ellenére. Vágytam vissza abba az állapotba, amikor a nemzetközi non-profitnál hajnaltól éjfélig dolgoztunk a cserediákok elhelyezésén. Amikor tréninganyagot készítettem 10 órán keresztül étlen-szomjan, mert nem vettem észre, mennyi idő telt el közben. Nosztalgiával gondoltam azokra a tréninghetekre, ahol a munkanap 16 órás volt. Vagy amikor napi 8 órát dolgoztam, 4 órát szakdogát írtam, 1 órát olaszt tanítottam, 2 órát tömegközlekedtem, 1 órát ettem-zuhanyoztam, 8 órát aludtam, aztán kezdtem elölről ugyanilyen szigorú beosztással, fél éven keresztül.
Csíkszentmihályi szerint akkor kerülsz a „flow”-ba, amikor a tevékenységed teljesen beszippant és csak a végeredményre, a célra koncentrálsz.
Ne érts félre, ha most megkérdeznél, hogy a jövő hetemet a tengerparton pihenve tölteném inkább vagy a mostani cégem amerikai diákjainak programját szervezve, gondolkodás nélkül rávágnám, hogy a tengernél.
Viszont ha holnap délután kettő felé a washingtoni irodánk közelében jársz, és benézel a csapatom szobájának az ablakán, egészen biztos, hogy úgy találsz ott, hogy verem a billentyűzetet, mellettem oldalnyi jegyzet, kihűlt a kávém és ugyanaz az egy zeneszám megy a fülemben másfél órája.
Ha ekkor kérdezel, felnézek majd és azt mondom: „Pontosan ott vagyok, ahol a legjobban szeretek lenni. A flow-ban.”
– Vica –
Gyere, beszélgess velünk! 🙂 – Kommenteld a posztot Facebookon!
