#félek Azt gondolom, attól félünk legjobban, amit nem ismerünk. Igaz ez a világra, az emberekre, akikkel találkozunk, és önmagunkra is.
Én például mostanában több mindentől is félek kissé.
A világban attól, hogy túl gyorsan változik és én nem vagyok elég ügyes, hogy kövessem. Szeretnék olyan középkorú lenni majd, akire nem legyint rá a kamasz közösség, mert nem ismeri, vagy rosszul használja az új vívmányokat. Kicsit félek, hogy a hajam őszülésével maradivá is válok.
Az emberektől, akikkel elsőre találkozom, szintén mindig tartok egy kicsit. Különösen igaz ez, ha új helyeken járok, ahol nem ismerem a szokásokat, nem tudom rendesen olvasni a hangsúlyt vagy a testbeszédet. Gyakran utazom egyedül és bár rengeteg kedves és vendégszerető emberrel találkozom, azért volt már pár kellemetlen élményem is. Elég gyakran előfordul, hogy félek az ismeretlen emberektől.
Önmagamtól is félek, amikor nem tudom, hogyan fogok reagálni egy új helyzetre. Mondjuk, amikor közel engedek valakit magamhoz, az hogyan fog hatni a jól kitalált életterveimre? Vagy amikor elvesztek valakit, mennyire zuhanok majd meg, mi fog történni? Minden élethelyzet más, s olykor félek, hogy nem megfelelően reagálok majd a változásokra.
Amikor mindezektől félek, akkor két irányba fordulok: először is bízom magamban és hiszem, hogy meg fogok tudni birkózni az ismeretlennel, ha itt lesz az ideje. Gyakran mondom, hogy „majd jövő-Vica megoldja”. Másrészt tudom, hogy van néhány ember körülöttem, akikhez a legdurvább helyzetekben is fordulhatok, segítenek majd, ha mást nem abban, hogyan bízzak ismét önmagamban.
Félek, félek, de nem hagyom, hogy ez bármiben hátráltasson.
– Vica –
Gyere, beszélgess velünk! 🙂 – Kommenteld a posztot Facebookon!