#expectopatronum
Már írtam nektek egyszer arról, hogy tipikus Harry Potter-generációs olvasó vagyok. Velem Harry történetei szerettették meg (újra) az olvasást, általuk tapasztaltam meg először igazán, hogy milyen érzés teljesen beleveszni egy történetbe, nem látni, nem hallani és megfeledkezni a körülöttem levő világról.
Harryvel együtt nőttünk fel. Pontosan 13 éves voltam, amikor elkezdtem olvasni a könyveket. Már mindenki csak erről a szemüveges varázslófiúról beszélt körülöttem, és én egyszerűen nem is értettem, hogy mi ez a nagy felhajtás egy varázslókról és boszorkányokról szóló könyv körül.
Mekkora hülyeség már…!
Aztán minél többen beszéltek róla, annál kíváncsibb lettem, és végül nem tudtam ellenállni az ikonikus borítóképeknek és kikönyörögtem, hogy valami tesco-s akció keretein belül megkapjam az első 3 sztorit egyben. Így, mire letettem az első adagot, pont annyi idős voltam, mint Harry, Ron és Harmione, és aztán az évente megjelenő történetekben is a saját aktuális kamasz világomat véltem felfedezni.
Emlékeim szerint az utolsó kötetre kellett csak egy kicsivel többet várnunk, és 19 vagy talán már 20 éves is voltam, amikor a 17 éves Harry (spoiler! 😉 ) végső győzelmet aratott Voldemort felett.
Közben pedig hibázott, botladozott, szerelmes lett és sokszor nehéz döntéseket kellett meghoznia. Pont, mint nekem.
Szerencsés vagyok, hogy együtt mehettünk végig a felnőtté válás rögös útján. Örülök, hogy ebben olyan csodálatos tanítómestereim voltak, mint Rowling karakterei.
„After all this time?”
„Always.”
– Dóri –
Gyere, beszélgess velünk! – Kommenteld a posztot Facebookon!