#elszigeteltség
A szabadúszó életmóddal megnyertem magamnak a szabadságot és a felelősséget, de elveszítettem a munkahely biztosította napi társaságot. Rettenetesen sokat vagyok egyedül, holott extrovertált emberként a társaságból töltekezek. Nem gondoltam, hogy ilyen erősen fog rám hatni a hétköznapi magány, a személyes kapcsolatok hiánya. Két-három egyedül töltött nap után már nehezen koncentrálok, befordulok, lassan telik az idő, de mégsem hasznosan.
Elgondolkodtatott, hogy a gyereket vállalók talán valami hasonlót élhetnek át, amikor redukálódnak a felnőtt beszélgetéseik. Érdekes lecke: most, szabadúszó vállalkozóként megtapasztaltam valami olyat, ami könnyen lehet, hogy egy későbbi élethelyzetben sokkal nagyobb sokként ért volna, kevesebb mozgástérrel.
Jelenleg én alakítom az időbeosztásomat, függetlenül és szabadon. Próbálok találkozókat szervezni, de ez nem mindig egyszerű.
A jóbarátok, akikkel gyerekfürdetés után teáztunk, akikkel az éjszaka közepén összefutottunk egy sörre és gyrosra, akikkel végigdumáltuk az erkélyen az éjszakákat: senki sincs már az országban közülük.
Aki mégis itt maradt, az a házasságának, családjának és a karrierjének él, teljesen érthetően. Így három- vagy négyhavonta összejön egy kávézás vagy vacsora, de gyakrabban nem fér bele az idejükbe.
Felnőttként pedig olyan nehéz új barátságokat, ismeretségeket kötni. Attól, hogy én nyitok valaki felé, még nem biztos, hogy őt is érdeklem majd. (Ahogy engem sem érdekel akárki.)
Alapvetően szeretem a vállalkozói létet, mégis, egy új probléma elé állított. Megfogalmazódott egy olyan igényem, amit eddig kevésbé tudatosítottam és amihez most új megoldásokat fogok találni.
Mert bármennyire is groteszk vagy váratlan: egy másfélmilliós nagyvárosban, függetlenül, szabad időbeosztással, egy izgalmas élethelyzetben is lehet elszigetelt az ember.
– Száva –
Gyere, beszélgess velünk! 
– Kommenteld a posztot Facebookon!
