#előreisbocs
Meg se számolom, hányszor kérek bocsánatot egy nap – szerencsére vannak emberek, akik azzal foglalkoznak, hogy megszámolják helyettem. Néhány éve készült ugyanis egy érdekes kutatás a témában, amely arra az eredményre jutott, hogy a nők sokkal többször kérnek bocsánatot, mint a férfiak. (https://www.livescience.com/8698-study-reveals-women-apologize.html) A kutatók úgy gondolják, a nők számára egyszerűen alacsonyabb a küszöb, amelyet túllépve a cselekedetüket már tolakodónak/sértőnek vélik, miközben a férfiak szimplán nem érzik annyiszor, hogy a viselkedésükkel bárkinek is ártanának. Ezt támasztotta alá az az eredmény is, hogy mindkét nem elnézést kért, ha valami olyat tett, amiért úgy érezte, bocsánatot kell kérnie.
https://www.youtube.com/watch?v=p73-30lE-XE
Nem arról van tehát szó, hogy a férfiakról egyszerűen csak leperegnek a szociális normák és elvárások. Hanem akkor mégis miről? Hogy lehet, hogy ugyanaz a cselekvés az egyik nemben konzekvensen nyomasztóbb érzéseket kelt, mint a másikban? Egy jó pszichológus/etológus elmélázik a gondolaton, hogy vajon ez az eltérés a génjeinkbe van-e kódolva, vagy inkább a kultúránkon keresztül, a neveltetésünk során vesszük fel ezt a viselkedésformát (nature vs. nurture)? Másképpen fogalmazva, a két X kromoszómámnak köszönhetem-e, hogy még azért is bocsánatot kérek, ha engem löknek fel a lépcsőn? Természetesen nem.
Sajnos, mióta a világ a világ, a lányokat arra nevelik (tudatosan, vagy kevésbé tudatosan), hogy húzzák meg magukat, zavarjanak minél kevesebb vizet, legyenek láthatatlanok. Kicsit távolabb szaladva a kutatás témájától, de ugyanez a gondolkodásmód vezet aztán odáig, hogy aki miniszoknyát húz, azt már meg lehet fogdosni, és egyébként is „minek ment oda”, és ha kiabálok, mert egy ismeretlen akaratom ellenére megfogta a fenekem az utcán, akkor én vagyok az, aki „jelenetet rendez”.
Szóval mi a teendő? Ha mától nem kérek bocsánatot semmiért, máris független, emancipált amazon vagyok? Természetesen erre is nem a válasz. A bocsánatkérés maga, de sok más, nők által gyakrabban használt szó is mind ugyanazt indikálja: alacsonyabb önbecsülés, elismerés iránti vágy, konfliktuskerülés, mások vágyainak előtérbe helyezése, általános szégyenérzet… Ezeket nem lehet helyrehozni csupán az által, hogy holnaptól szisztematikusan törlöm a bocsánat kifejezést az emailjeimből – bár kezdésnek kétségtelenül remek 🙂 Kőkemény önismeret, tudatos önbizalomnövelés és akár egymás figyelmeztetése, ha valami olyasmiért kérünk bocsánatot, amiért nem kéne. Szokjunk le közösen a fölösleges bocsánatkérésekről!
Sorry – but not sorry. https://www.youtube.com/watch?v=p73-30lE-XE
– Dóri –
ps: további jó cikkek a témában (ha tovább olvasnál róla): https://www.nytimes.com/2015/06/23/opinion/when-an-apology-is-anything-but.html http://allisonfallon.com/women-apologize/ https://www.youtube.com/watch?v=AElYrl2L8QQ
Gyere, beszélgess velünk! 🙂 – Kommenteld a posztot Facebookon!
