Válassza az Oldal lehetőséget

#elmúlás – Vica

2019.10.28.

#elmúlás
Egy éve halt meg a nagymamám, ezért természetes, hogy az elmúlásról írva ő jut eszembe elsőként.

Sajnálom, hogy nem vettem fel a hangját, ahogy utoljára mesélt. Vajon lesz olyan nap, amikor már nem tudom ilyen tisztán felidézni, hogy azt mondja, „Viktóriám”, vagy hogy „imádlak, gyönyörűségem”? Ez utóbbit a végén inkább a kutyusnak mondogatta, de gyerekkoromban nekem is jutott belőle bőven. Gondolom egy felnőtt nőt már nem akart nyünyögve becézgetni, ahogy anyám sem teszi.

Pont ez volt a csodálatos benne, hogy számára nem maradtunk kislányok, erős nőt nevelt anyámból, és rajta keresztül belőlem is. Ugyanakkor viszont ezt rengeteg szeretettel, támogatással és elfogadással tette, mert számára tényleg gyönyörűek voltunk, kívül és belül.


Úgy érzem, ő nem múlik el, addig semmiképp, amíg én emlékszem rá, de hatással lehet majd több generációnyi szeretett, támogatott és elfogadott lány életére, ha gyerekeim és unokáim lesznek.

Számomra mindig fontos, hogy hű legyek ahhoz a nőhöz, akit ő látott és akit édesanya lát bennem. Engem nem kell kirúgással vagy szakítással fenyegetni a jobb teljesítmény reményében, de miatta és magam miatt törekszem rá, hogy ilyen, kívül-belül gyönyörű legyek.

Úgy gondolom, hogy amíg valaki emlékszik ránk, nem is múlunk el igazán. Ha hátrahagytunk valamit, akkor pedig talán örökké élünk, legyen az egy műalkotás vagy egy támogató, szeretetteljes hozzáállás a gyermekünkhöz.

– Vica –

Gyere, beszélgess velünk!  – Kommenteld a posztot Facebookon!

Nézd meg a többi #elmúlás írásunkat is!

Ezek a posztok is érdekelhetnek:

Archívum