#életmódi Az elmúlt egy hétben egy videó, egy beszélgetés és egy foglalkozás is elért, és mind arra mutatott, hogy mennyire hiányzik az életünkből a játék, a játékosság. Hogy nekünk, felnőtteknek, semmi másra nem lenne szükségünk, mint egy kis rohangálásra a falig meg vissza, lábujjhegyen járásra, vízfröcskölésre, babázásra és várépítésre. Ezt a felszabadult, könnyű állapotot kergetjük ezer és egy eszközzel, miközben időt menedzselünk, feladatokat delegálunk, alkotunk, végrehajtunk és határidőre elkészítünk mindent.
Nagyon sokat foglalkoztatott mostanában a kérdés, hogy mennyi munkával érzem jól magam. Heti 30, 40 vagy 60 óra a megfelelő? Ugye megmondják a tutit, hogy heti 60-100 óra munkával leszel sikeres – ilyenkor magamban fűzöm hozzá, hogy meg szívinfarktusos. Na, de nem akarok demagóg lenni: nagyon függ a siker attól, hogy kinek mi a célja.
Nekem az a célom, azt hiszem, hogy jól érezzem magam míg úton vagyok, amíg fejlődök. Hogy emlékezzek a hétköznapjaimra is.
Ijesztő felismerésünk volt Vicával nemrég: mi maradna az életünkből, ha a munkánkat kivonnánk? A válasz, azt hiszem mindkettőnknél, hogy annyira nem sok, mint ahogy szeretnénk.
Őszinte leszek: elegem van a belső remegésből, a folytonos zaklatottságból, a pattanásig feszült idegeimből. Elértem egy-két célt és kiderült, hogy nem is ezekre vágytam. Mindeközben nem vagyok sem szórakoztató, sem kedves társaság, csak a barátaim türelmesek.
Azt érzem, hogy Lisszabon kell újra, az a béke, feltöltődni napfénnyel egy évre.
Aztán napsugarasan újratervezni és megpróbálni, tenni, cselekedni és nekifutni újra meg újra.
Közben meg a sószórón vizet folyatva játszom a mosogató felett, a lábujjaimmal levadászom a szőnyegrojtokat, és azt hiszem sokkal többet fogok labdázni, mesélni, színezni és várat építeni, mint eddig bármikor.
– Száva –
Gyere, beszélgess velünk! 🙂 – Kommenteld a posztot Facebookon!
Nézd meg a többi #életmódi írásunkat is!
