#egynapveled
Reggel korán keltünk, te csináltál szendvicset, amiket én utána megosztottam a galambokkal, de vizet nem pakoltál eleget. Izgatottak voltunk mindketten odafelé, nem szoktunk csak kettesben utazni, pláne Párizsba nem. Megnéztünk mindent a Diadalívtől a Szajnán át az Eiffel-toronyig, aminek csak az első emeletéig caplattunk fel, de onnan is csodás volt a kilátás. Talán soha nem voltam olyan szomjas még életemben, mint akkor, de annyira drága volt a palackos víz, hogy elosztottunk egyet, aztán megvártuk, amíg egy parkban egy ivókútnál feltöltekezhetünk, mint a tevék. Annyit sétáltunk, hogy vízhólyagos lett a talpad, én meg annyira elfáradtam, hogy azonnal elaludtam, ahogy a vonatülésbe tettem a fenekem. Azóta is meséled, hogy peckelted ki a szemed az ujjaiddal, nehogy elfelejtsünk leszállni, hogy az volt életed legnagyobb vízhólyagja, és együtt siratjuk a kék kendőmet, amit félálomban leszálláskor a vonaton felejtettem. Pedig, Édesapa, nem bánom, mert az volt a gyerekkorom egyik legszebb napja.


– Vica –

Gyere, beszélgess velünk!  – Kommenteld a posztot Facebookon!

Nézd meg a többi #egynapveled írásunkat is!