#domborzat
Dél-Oregonba tartottunk éppen, hogy találkozzunk magyarországi barátainkkal. Az út körülbelül négy és fél óra általában, de mivel péntek koradélután indultunk, így hozzáadtunk még egy órát a dugó miatt.
Álmunkban sem gondoltuk volna, hogy egyáltalán nem is fogunk megérkezni aznap. Február vége volt, a megjövendölt óriási hóvihar elmaradt, sok-sok csalódott gyermeket és megkönnyebbült felnőttet hagyva maga után. Az utak szárazak voltak, a levegő három és öt fok között ingadozott.
Így nekiindultunk az eddigi leghosszabb roadtripünknek, ahol már a gyerekek is velünk vannak.
Az út kezdete nem bizonyult valami gördülékenynek, mert nem csak egy kis dugó alakult ki, hanem két helyen is óriási torlódások voltak. Az egyik, ahogy elhagytuk Portlandet, a másik meg valahol Salem vagy Corvallis környékén egy baleset miatt.
Már három órája ültünk az autóban és még mindig csak kb. két órányi távolságra kerültünk. Szerencsére indulás előtt sütöttem egy rakott brokkolit és betettük a csomagtartóba, így egy benzinkutas pisiszünet után, vidáman eszegettük a kocsiban a még meleg kaját.
Ezután már a gyerekek is elaludtak és szomorúan tapasztaltuk, hogy az autópályát lezárták Dél-Oregon egy részében és kerülőutat ajánlott a Google Maps. Persze ez még plusz három órát hozzáadott volna az úthoz. S.-sel úgy döntöttünk, nem baj, a gyerekek alszanak, mi nem vagyunk fáradtak, menjünk, érjünk oda, akkor is, ha hajnal kettő körül érkezünk meg.
Az útlezárás állítólagos hóvihar miatt volt, de nem nagyon akartuk elhinni, hiszen még mindig ugyanolyanok voltak a körülmények, mint amikor elindultunk. Egy hópehely sem volt sehol.
Aztán, amikor már öt órája úton voltunk, akkor elértük a nulla fokot és egy hatalmas durrdefektet kaptunk a semmi közepén. Éjfél körül járhatott az idő. Szerencsére jött segítség, kereket cseréltünk és egy autópálya-rendőrrel is megbeszéltük, hogy előttünk bizony le van zárva az autópálya, mert mindenhol hó és jég van és az autók összecsúsztak.
Nehezen hittük el, de visszafordultunk és egy útszéli motelben töltöttük az éjszakát.
A következő nap, amikor a hó és jég elolvadt és elindultunk, még akkor is átmentünk olyan szakaszon, ahol ömlött a hó, az út szélén minden fehér volt.
Ekkor jöttünk rá, hogy nagyon naivan indultunk neki ennek az útnak és nem számoltunk az óriási magasságkülönbségekkel.
Valószínűleg a defekt volt az, ami megmentett minket, mert anélkül elmentünk volna a havas kerülőútra és valószínűleg bent is ragadtunk volna az erdőben, hóban, hidegben, két pici gyerekkel.
Nagyon tanulságos volt ez az egész út. Jövő télen mindig lesz nálunk hólánc, a domborzatról jobban fogunk tájékozódunk és vészhelyzet esetére egy kis csomagot is össze kell tenni.
A természet nem vicc. Kegyetlen és erős.
-Zsuzsi-
Gyere, beszélgess velünk! – Kommenteld a posztot Facebookon!
