#domborzat
Időről időre szükségem van rá, hogy olyan helyen töltsek pár órát, ahol úgyszólván semmiben sem akad el a szemem. Olyan helyeken, ahol annyira messze ellátni a távolba, hogy ott már csak a színeket látom, a formák már elmosódnak.
Ugyanannyira szeretek lenézni egy nagy városra napnyugtakor egy erőd tetejéről, mint a tengert bámulva azt nézni, vajon ellátok-e a másik partig. A legjobb érzés, ha nem is sejlik fel a másik part, hanem csak az a vonal látszik, ahol az ég kékje összeér a tengerével.
Hiába utálom a hideget, az egyik legmegnyugtatóbb számomra egy magas hegy tetejére felmenni (persze csak anyám olyan lenyűgözően őrült, hogy ezt gyalog tolja, nekem jó a felvonó), és onnan szemlélni a távolban a havas hegycsúcsokat, ameddig csak a szem ellát.
Megnyugtató érzés ennyi szépség között ilyen picikének érezni magam, minden alkalommal sok terhet levesz a lelkemről.
– Vica –
Gyere, beszélgess velünk! – Kommenteld a posztot Facebookon!
