#dolgozónő
Dolgoztam városi tévében riporterként, később műsorvezetőként. Gimi (=általános iskola) mellett, a tévé két szép szeméért, 3 éven keresztül.
Dolgoztam az iskolai diákönkormányzat elnökeként, bár tudom, ez nem számított az iskolám számára munkának. Osztogattam szórólapokat, besegítettem itt-ott, bagóért. Tanítottam nálam kisebbeket angolra.
Dolgoztam az egyetem első hónapjától kezdve, moziban, jegykezelőként, hétköznap is, hajnalig. 4 éven keresztül. Nyaranta a mozi helyett gyerekeket táboroztattam, egy nyár alatt 120-150 gyerekért voltam felelős 6 éven keresztül.
Aztán ugyanezen a helyen évközben, igen, a mozi mellett, tavasztól őszig egy, a látogatóknak szóló interaktív programban is dolgoztam. Nyáron meg a táboroztatás mellett.
Dolgoztam laboratóriumban, hogy az egyetemi oktatásomból hiányzó szakmai tapasztalatot megszerezzem – és persze, hogy legyen mit ennem. Hajnali 5-kor keltem, hetente 3-4-szer, egyetem mellett. És igen, a mozi mellett is.
Aztán volt idő, amikor tanítottam, heti 4-szer. Ez annyira lefoglalt, hogy másik munkám nem is volt mellette – mondjuk pénzem se.
oz
Úgy esett, hogy a lassabb haladás miatt passzív félévre kényszerültem. Ezalatt, hogy összegyűjtsem a pénzt, amibe az utolsó félévem került, egy kávézóban pultoztam heti 2-3 estét, hétközben pedig angolt tanítottam. A karácsonyi időszakban elcsíptem egy egész jól fizető hostess állást, amivel össze is gyűjtöttem a tandíjamat – persze, mivel már nem laktam otthon, Pestre kellett hozzá feljárnom, minden alkalommal oda-vissza busszal. Mivel passzív féléven voltam épp, diákigazolvány hiányában a havi bérlet kishíján 100.000 Ft (!!!) lett volna, így majdnem 2 hónapon keresztül hetente 6-8 alkalommal blicceltem a Volán járatain, és diákjeggyel utaztam. Utólag is elnézést a Volántól.
Hétvégenként legalább egyszer, amikor végeztem Pesten, felültem a buszra, és még lenyomtam egy esti műszakot a kávézóban.
A pultos munka nagyon megtetszett és jól is jött, így amikor újra aktív hallgató lettem, ezt a munkát és a tanítványaimat megtartottam.
Utólag kiderült, hogy nagyon jól tettem, mert ennyi munkatapasztalattal, majd egy (alapszakos) diplomával, felsőfokú nyelvtudással és mindenféle egyéb szkillel felvértezve több, mint fél évig nem találtam munkát – és amikor végre igen, akkor sem a szakmámban, akkor sem a lakóhelyem 200 km-es körzetében, és akkor is elég rémes fizetésért. Úgyhogy egy évig még pénteken munka után felültem a buszra vagy beszálltam a telekocsiba, hazamentem, és még lehúztam egy péntek és egy szombat estét a pultban.
Rengeteget dolgoztam, világéletemben. Mindig azt hittem, és mindig azt mondták, hogy tanulással könnyebb előrébb jutni. Ehelyett azt láttam, hogy akinek nem kell, csak az egyetemre koncentrálnia, nemcsak, hogy időben be tudta fejezni a tanulmányait, nem csak, hogy jobb jegyei voltak, de még munkát is könnyebben talált.
Ez alatt a 14 év alatt, mióta dolgozom, a rendszer szinte semmivel nem támogatott – sőt.
Kitartás és sok munka?
Én inkább azt mondom, privilégium.
És még csak nem is az övék, a szerencséseké. Én vagyok privilegizált helyzetben sokakhoz képest, hogy egyáltalán dolgozhattam ennyi helyen. Olvasd el a képregényt és megérted:
http://www.upworthy.com/a-short-comic-gives-the-simplest-most-perfect-explanation-of-privilege-ive-ever-seen – Dóri –
Gyere, beszélgess velünk! 🙂 – Kommenteld a posztot Facebookon!
