Válassza az Oldal lehetőséget

#dolgozónő

2017.01.31.

#dolgozónő Marika ötvenhét éves. Minden reggel négykor kel, hogy egy órával később el tudjon indulni munkába. A pár kerülettel arrébb lévő általános iskolába és művelődési házba jár takarítani. A napi műszakja hattól háromig tart, majd siet haza, hogy ellássa az általános iskolából hazaérkező unokáját. Marika mindent megtesz azért, hogy a kis unokája egy igazságosabb világot lásson maga körül nap mint nap. Hétvégenként önkénteskednek a közeli egyesületben, akik rászorulókon segítenek.

dolgozónő - kulcs, krém, kistükördolgozo

 

Anna harmincnégy éves. Minden reggel háromszor kel, egyszer a két éves kislányához hajnal három körül, majd a férjéhez, aki korán indul, végül hétkor a három éves kisfiával együtt. A napi munkaideje hajnaltól estig tart, amíg a férje hazaér. Anna esti iskolába jár a hét három napján. Hisz az élethosszig tartó tanulásban és a gyerekek mellett is szeretne olyan munkát vállalni, amit otthonról is tud végezni. A pénzkeresés nem csupán a férj feladata.

Kriszta huszonöt éves. Minden reggel fél nyolckor kel, hogy beérjen a délelőtti tízes értekezletre. Általában tíztől hatig van bent az irodában, de gyakran előfordul, hogy csak este nyolc körül hagyja el az épületet. Már az egyetemi évei alatt gyakornokként dolgozott, majd a diploma megszerzése után átvették teljes állásba. Jelenleg ez a harmadik munkahelye. Az előző cégeknél hátrányos megkülönböztetésben volt része: a fizetése férfi kollégáinak a 70%-át sem érte el, pedig a munkakör ugyanaz volt. A fenti három nőt látszólag semmi nem köti össze az életben. Különböző életszakaszban vannak, különböző háttérrel, lehetőségekkel, munkával. Egy azonban közös bennük: mind a hárman ott voltak a január 21-i felvonuláson, hogy kiálljanak a nők jogaiért.

#womensmarch #whyimarch

– Zsuzsi –

Gyere, beszélgess velünk! 🙂 – Kommenteld a posztot Facebookon!

Nézd meg a többi #dolgozónő írásunkat is!

Ezek a posztok is érdekelhetnek:

Archívum