#szerintemhasznos

#szerintemhasznos

Néha csak úgy menni az árral. Lejjebb adni a saját elvárásainkból és hagyni, elfogadni azt, ami jön. Kicsit sztoicista módon, érdeklődő nyugalommal lenni a jelenben és nem tűkön ülve várva a holnapot. Van, hogy a véletlenek, de akár hívhatjuk szerencsének is, sokkal jobb lehetőséget tartogatnak, mint azok a tervek, amiket mi magunk kitaláltunk, felvázoltunk előre.

Szerintemhasznos vicces kép bicikli

Szerintem hasznos néha lenyugodni és beletörődni, akármilyen nehéznek is tűnhet, hogy nem tudunk mindent kontrollálni és nem lehetünk hatással minden jövőbeli történésre az életünkben. Az egyetlen, amit valóban kordában tarthatunk, az, ahogyan mi értelmezzük az adódott helyzetet. Érezhetünk kétségbeesést, örömöt, szomorúságot, nyugodtságot, motiváltságot vagy akár elveszettséget, stresszt is. Szóval legközelebb, amikor a kontrollmániám próbál eluralkodni rajtam, akkor csak emlékeztetem magam, hogy néha jó csak sodródni, hagyni, hogy az események maguktól történjenek, hiszen árral szemben lehet úszni, csak nem vezet sehova. Ahogyan egy bicikliző fóka sem jut egyről a kettőre.

– Zsuzsi –

Kép forrása: 9GAG

Gyere, beszélgess velünk! 🙂 – Kommenteld a posztot Facebookon!

Nézd meg a többi #szerintemhasznos írásunkat is!

2017-12-19T18:47:59+00:002017. Júl 19.|Tags: |

#szerintemhasznos

#szerintemhasznos

Nagyon szeretek utazást tervezni, abból is leginkább a repjegyvásárlást élvezem. Felmész a honlapokra, és ha elég a pénz a számládon, bárhová eljuthatsz… Ott az egész Föld térképe és csak pár kattintás… Imádom! Ahhoz viszont, hogy a legjobb ajánlatokat megtaláljam, egy-egy repjegyvásárlás akár több órát is igénybe vehet. A legkeményebb az volt, amikor három órán át kerestem a jegyeket, de végül összesen 600 EUR alatt megtettem a Budapest-Washington DC, New York-Vilnius, Vilnius-Isztambul, Isztambul-Budapest utat, minden városban annyi időt eltöltve, amennyi szükséges és/vagy kellemes volt ekkor.

Szerintemhasznos kiwi repülőjegy kereső

Ilyenkor hasznosnak találom a következő dolgokat:

1. Inkognitó böngésző. Igen, ez a fránya internet megjegyzi, hogy mit nézegetsz, és jó esély van rá, hogy a harmadik keresésnél már az ár is felszökik.

2. Repjegy-kereső oldalak. Kayak, Skyscanner, Kiwi. Különösen szeretem, hogy célországnak beállíthatom az “anywhere”, azaz “bárhová” funkciót, vagy kereshetek közeli repterekre és körülbelüli dátumokra is.

3. Online check-in. A fapados járatoknál több ezer forintot spórolok, ha online csekkolok be és nem választok ülést, nem kérek ellátást a gépen.

4. Jól bevált fapadosok akciói. A Ryanair néha nevetségesen olcsón ad el jegyeket, a WizzAir-nél kedvezményekkel járó tagságom van, a Pegasus a flexi jegyeket adja épp jó áron. Azért ne csapjon be a dolog, a fapados tényleg fapados, semmi kényelem, de elvisz A-ból B-be, és ez a lényeg.

5. Kézipoggyászos utazás. Már évek óra elenyésző az alkalom, amikor becsekkolt csomaggal utazom. A kézipoggyász könnyű, nem veszik el útközben, minden nálam van, ami kellhet. Gyorsan kijutok a reptérről. Tisztálkodószereket minden országban lehet venni, ahova megyek, az ajándék pálinka pedig a reptéren sem drágább, mintha boltban venném és hozzáadnám a csomagdíjat.

Jó utat! 🙂

– Vica –

Gyere, beszélgess velünk! 🙂 – Kommenteld a posztot Facebookon!

Nézd meg a többi #szerintemhasznos írásunkat is!

2017-12-19T18:52:43+00:002017. Júl 18.|Tags: |

#szerintemhasznos

#szerintemhasznos

Rettenetesen szétszórt ember vagyok, nagyon oda kell figyelnem a gondolataim egyben tartására. Ezért aztán számomra rendkívül hasznosnak bizonyultak a mindendéle listák, kézzel írott naptárak, feladatrendezők. Fontos kiemelnem, hogy tényleg a jó öreg kézzel írós módszer vált be, ezer féle applikációt próbáltam már (jó, csak 5-öt), de egyik sem működött, pittyegések meg emlékeztetők ide vagy oda. Nekem a papírra vetés vált be leginkább. Én már csak ilyen old-fashioned vagyok. Csak néhány példa, amikben rendszeresen hasznukat veszem. Anyukámmal ellentétben, aki utazás előtt egy héttel már azt kérdezgeti tőlem, hogy össze vagyok-e pakolva, én leginkább az utolsó pillanatban szeretek pakolni.

Ellenben sikerült már strukturálni ezt is, hogy anya is jóllakjon és a káposzta is megmaradjon 🙂 Az indulás előtti egy-két napban már listát írok magamnak a dolgokról, amiket szeretnék bepakolni. Így aztán, mivel napközben a háttérben mindig ezen pörög az agyam, ha eszembe jut valami, csak felírom a listára – így két nap alatt biztosan sikerül összeírnom mindent.

Szerintemhasznos lista füzet

Az utazás napján pedig csak fogom a listát, és szépen bedobálok mindent a bőröndbe – garantáltan bent lesz minden, ami kellhet! Bevásárolni is listázva járok. (Kivéve persze, amikor még a szupermarketben sem tudom, mit szeretnék ebédelni 🙂 ). Nagyon hasznos otthon, TELI GYOMORRAL összeírni, hogy mire van szükségünk, így jelentősen lecsökken a bevásárlás ideje és annak esélye is, hogy impulzus-nutellavásárlásra menjen el a havi fizetés fele. Néha akkor is feljegyzem magamnak a dolgokat, amikor tudom, hogy csak 1-2 nap múlva megyek vásárolni, de épp kifogyott a mosópor vagy a hajdinaliszt.

Nagy örömömre, anyáék otthon is bevezették ezt a rendszert, és a hűtőn mindig kint lóg egy kis cetli, hogy mit kell majd a következő nagybevásárláson venni. A harmadik terület, ahol a listázás nagyon hasznosnak bizonyult a számomra, az időm beosztása és a feladataim rendszerezése volt, melyhez nagyban hozzájárult, hogy még Írországban találtam egy tök jó feladatrendező füzetet. Korábban post-itekre írtam a feladataimat, és kihúzogattam őket a végén, de helyhiányban sosem fértem el rendesen, és a végén egy óriási katyvasz lett az egészből. Ebben a füzetben viszont hetekre lebontva lehetett beütemezni a feladatokat, melléjük írni, hogy melyik nap szeretném elvégezni őket, és a végén kipipálni, ha elkészültem velük. Volt bőven hely jegyzetelni is, így nagyon átláthatóvá váltak a feladataim. Soha nem gondoltam volna, hogy a kis pipák ilyen elégedettséggel fognak eltölteni 🙂 Egy idő után a sportolást is felvezettem a heti teendők közé, és láss csodát! Eljártam edzeni, mert már a hét elején láttam, mikor lesz időm a kedvenc időszakomban elmenni gyúrni. (És mert az OCD-m kényszerített, hogy a hét végére minden ki legyen pipálva 🙂 )

Biztos ezer más dologra lehet még listákat írni, nekem ezen a három területen könnyítik meg leginkább az életemet. Ti írtok listákat? Nektek mi segít rendszerezni a feladataitokat?

– Dóri –

Gyere, beszélgess velünk! 🙂 – Kommenteld a posztot Facebookon!

Nézd meg a többi #szerintemhasznos írásunkat is!

2017-12-28T11:15:21+00:002017. Júl 17.|Tags: |

#szerintemhasznos

#szerintemhasznos

a lehető legjobban kihasználni a lehetőségeinket, ha már az okostelefonunk kiváltotta a karóránkat, a határidőnaplónkat, a fényképezőgépünket, a jegyzettömbünket, a pulzusmérőnket, a számítógépünket, a könyvünket, a tévénket, a tömegközlekedési menetrendet, a leveleinket és a képeslapjainkat. Ezek az én kedvenc és leghasznosabbnak ítélt ingyenes alkalmazásaim: Gmail – Drive – Táblázatok – Analytics – AdSense – Naptár és a Facebook Pages Manager – FB Hirdetések: Szinte minden vállalkozásnak online is jelen kell lennie. Szóval jó hír, hogy a felsoroltaknak mind van jól használható mobilos verziója. Oké, munka, úgyhogy eldugjuk egy mappába, annyira ne legyen szem előtt, de hatalmas találmány, hogy este lerogyva már nem feltétlenül kell gépet kapcsolni.

Szerintemhasznos asana állatkák

Külön kiemelve: Google Naptárból többet is létrehozhatsz, másokkal megosztva, a többféle naptáraidat pedig színkódolva, rétegenként ki-be kapcsolhatod. Nem a kontrollfreakség a cél, de ha rend van az időbeosztásban, akkor pontosan tudod, hogy mikor vághatod hanyatt magad döglött bogár relaxációs pózba egy cseppnyi bűntudat nélkül. Asana és Wunderlist: a két legszimpatikusabb projektmenedzsment eszközöm. Az előbbi a legtutibb, ha másokkal is együtt dolgozol. Plusz beállíthatod, hogy ha teljesítesz egy feladatot, akkor kapj egy animált lényecskét, unikornist, narvált. Hát ezért már megéri megírni azt az e-mailt, nem? 😉 A Wunderlist pedig tökéletes, ha összegyűjtenéd a hosszabb-rövidebb távon végzendő feladataidat, mint például az utazás előtti checklistet, vagy éppen a “tisztító-szelektívszemét!-drogéria” soha el nem fogyó hármasát. Budapesti Menetrend: igen, elég triviális. Magában foglalja a Futár alkalmazás adatait IS, szóval teljesen valós infókat kaphatsz, de mellette offline is remekül használható. YAZIO: életmódot váltanál, de valami nem klappol? Nem zabálsz, de mégsem fogysz? Ha nem akarsz keservesen naplót vezetgetni, akkor próbáld ki ezt az appot, ahol sokszor elég a vonalkódot leolvasnod, és felismeri a progi, hogy mit eszel. 🙂 Az étkezésen felül felvezetheted a mozgást is. Néhány nap után látni fogod, hogy mi nem stimmelt: kalóriabevitel, makrotápanyagok vagy épp az aktivitás. TMSOFT White Noise: zaklatott vagy? Nehezen kapcsolsz le? Válassz a megnyugváshoz egy szimpatikus zajt, időzítsd magadnak, és 10 perc múlva már mélyen fogsz aludni. Vagy bepisilsz. 😉

– Száva –

Gyere, beszélgess velünk! 🙂 – Kommenteld a posztot Facebookon!

Nézd meg a többi #szerintemhasznos írásunkat is!

2017-12-19T18:50:39+00:002017. Júl 16.|Tags: |