#egyetemiévek

#egyetemiévek

Itt volt először mindegy, hogy hány éves vagy, hogy szegény vagy-e vagy gazdag, hogy irodalmi folyóirat főszerkesztője vagy gázszerelő az apád. Felszabadultam. Itt végre elfogadtak. Nem szereztem életreszóló barátságokat, nem voltam szinte egy bulin se. Hatalmas volt a szakom, de összejött egy kb. 30 fős csoport, akikkel tanultunk, odavoltunk a kapott információkért, haladni akartunk, elmélyülni a saját területünkben.

egyetemiévek - diploma a kézben

Mindenkinek megvolt a maga nehézsége: vagy azért, mert látástól vakulásig dolgozott, vagy azért, mert nem vehetett fel egy fontos kurzust, mert a rokona tartotta. Tudjátok, mindenkinek a maga keresztje.

A tanároktól nem féltem, nem tartottam – aki hagyta, azt tiszteltem. Aki az óraadás helyett hittérített, politizált, embereket szégyenített meg a nevük miatt, vagy ájuldozott tőlük a rokonaik miatt… hát azt nem tudtam tisztelni, szemtől szembe sem, hiába üvöltött az arcomba vagy fenyegetett dagadó erekkel a halántékán. Ahhoz úgy álltam, hogy az én adómból kapja a fizetését, üvöltözés helyett talán végezze a munkáját. De ez volt a kisebb százalék.

A tanárok többsége hihetetlenül inspiráló személyiség volt. Volt, aki 85 évesen bejött és 60 évnyi tanítás után 40 percig magyarázta nekünk, hogy mi a metafora. Mert az egy fontos anyag és mindenkinek meg kell értenie. Ilyen szakmai alázatot azóta se tapasztaltam, és a mai napig lenyűgöz. Vagy az a PhD hallgató, aki családos emberré válva kereshetett volna jobban fizető állást, de ehelyett minket tanított estékbe nyúlva, hihetetlen lelkesedéssel és oltári jó humorral modern filológiára.

Itt már kitalálhatjátok, hogy büfészakra jártam. Büfészakra, ahol megtanítottak, hogy hogyan szűrjem ki a lényeget néhány óra alatt egy többezer oldalas anyagból. Ahol megtanítottak több tízezer oldalt feldolgozni, ahol megtanítottak írni, gyakorlatilag szinte bármit. És ahol egy életre megtanultam, hogy a tudományterületeket nem választja el egymástól betonfal és mennyire inspiráló dolog az interdiszciplinaritás.

Megadták azt a műveltséget, azt az ősi-ókori gyökeret, amivel a szavak mélyére juthatok, és azt a kortárs-modern felfogást, amivel értelmezhetem és perspektívába helyezhetem a világ dolgait. A szaktársaimmal a mai napig összekötnek a közösen átélt kurzusok, a hajnalig tartó röhögések chaten, a nehéz vizsgákra való készülések. Tudom, hogy kinek és hova dobjak egy e-mailt: ha segítség kell, megkapom.

Mire megkaptam a diplomámat, volt már 3 és fél évnyi munkatapasztalatom, egy rettenetesen hosszú olvasmánylistám 🙂 és hatalmas alvásrestanciám. Mégis, ezek az egyetemi évek, minden nehézség mellett, megadták az alapot az életemhez.

– Száva –

Gyere, beszélgess velünk! 🙂 – Kommenteld a posztot Facebookon!

Nézd meg a többi #egyetemiévek írásunkat is!

2017-12-07T20:50:31+00:002017. Sze 13.|Tags: |

#egyetemiévek

#egyetemiévek

Egy óriási szélmalomharcként emlékszem vissza az egyetem falai között eltöltött éveimre. Egyszerűen elveszettnek éreztem magam és ez az érzés a kezdetektől a végéig fennmaradt. Nem csak az új tananyag, az új tanárok és az új társaság rejtegetett kihívásokat, hanem az is, hogy vidékről felköltözve a fővárosba, mindenféle iránymutatás nélkül kellett boldogulni.

egyetemiévek - szélmalom

Ha visszamehetnék az időben, akkor adnék magamnak egy “szabad” évet a középiskola után, amit akár belföldi vagy külföldi önkénteskedéssel, intézményen kívüli élettapasztalat-szerzéssel töltenék. Úgy érzem, hogy ez hiányzott ahhoz, hogy ki tudjak állni magamért és ne érezzem személyes támadásnak és lenézésnek az egyetemi környezetben érezhető tekintélyelvűségi rendszert.

Nem éreztem azt, hogy a tanárok többsége valaha is partnerként kezelt volna. Nyilván a tudásuk és szakmai elismertségük megkérdőjelezhetetlen és tisztelnivaló, viszont ez nem garancia arra, hogy valaki jól és eredményesen is tudjon oktatni. Mindezek miatt az egyetemi éveim vége felé közeledve egyre jobban csak kiábrándultam az egészből. Bántam azt is, hogy nem volt lehetőségem – anyagi okok miatt – legalább egy félévet eltölteni egy külföldi egyetemen, ami talán más megvilágításba helyezte volna a budapesti tapasztalataimat.

Persze, mindezek ellenére sok mindent köszönhetek az egyetemi éveimnek. Sok új tudást, jó pár kedves barátot, felejthetetlen összejöveteleket és vizsgákra készülős, maratoni tanulásokat. Az egyetem mellett váltam teljesen függetlenné anyagilag és ezáltal volt lehetőségem rengeteg munkát kipróbálni, az éjszakai IKEA árufeltöltéstől elkezdve, a szórólapozáson keresztül a babysitterkedésig. Szuper jó élettapasztalatot nyújtott és motivációt, hogy miért is érdemes tanulni és küzdeni még akkor is, ha az nem éppen egy fáklyás menet.

– Zsuzsi –

Gyere, beszélgess velünk! 🙂 – Kommenteld a posztot Facebookon!

Nézd meg a többi #egyetemiévek írásunkat is!

2017-12-07T20:52:02+00:002017. Sze 12.|Tags: |

#egyetemiévek

#egyetemiévek Bár szerettem, mégis nagyon vártam, hogy véget érjen. Valószínűleg annyira akartam, hogy tökéletesre sikerüljön, hogy az alatt a négy és fél év alatt szinte teljesen le voltam bénulva. Az elmélyedés öröme helyett a kudarctól való félelem motivált a tanulmányaimban. Semmitől se féltem jobban, mint hogy hülyeséget mondok egy vizsgán vagy nekem sikerül a legrosszabbra egy dolgozatom.

egyetemiévek - tantárgyi mappák az egyetemi évek emlékére

Pedig félelemre nem igazán volt okom, szóbeli vizsgán 1, azaz egy alkalommal buktam meg mindössze, a legeslegutolsó, tényleg legnehezebb vizsgán ráadásul, ott is csak egyetlen benézett tétel miatt (64/4 tételből feleltünk). Mindig azt mondtam, ha eljutok a szóbeli részhez, akkor nem létezik, hogy egy kettest össze ne stand-upolnék magamnak. Volt olyan is, hogy egyesért mentem, de véletlenül sikerült a beugró, a tanár pedig nem hagyta, hogy ne próbáljam meg a vizsgát, amiből így végül összeszedtem egy erős hármast. Azt mondta, csak azért nem ad négyest, mert nem titkoltan egy kurva szót nem tanultam a vizsgára, és az mégis milyen lenne már, ha így négyest adna.

Sajnos a magyar oktatási rendszerben elég könnyen össze lehet keverni a valódi tudást, a dolgok összekapcsolásának és önálló gondolatok felvetésének képességét, az ötösre visszaböfögött memóriatesztekkel. A félelmeimnek köszönhetően én belesimultam a rendszerbe és az utóbbira hajtottam.

Hamarosan viszont újra iskolapadba ülök. Mindennél jobban szeretném, ha a teljesítménykényszerem helyett a tantárgy élvezete vezetne. Remélem, az a pár év hatásszünet és önismeret meghozza a gyümölcsét. Jó szakember leszek.

– Dóri –

Gyere, beszélgess velünk! 🙂 – Kommenteld a posztot Facebookon!

Nézd meg a többi #egyetemiévek írásunkat is!

2017-12-07T21:01:50+00:002017. Sze 11.|Tags: |

#egyetemiévek

#egyetemiévek Mindig úgy képzeltem, hogy az ELTE olyan lesz, mint a filmekben a Harvard. Inspiráló beszélgetések, rengeteg tanulás, sok kávé, testvériség, HÖK-ös lobbizás, alumnikkal pajtizás, miegymás egy szép egyetemi buborékban.

egyetemiévek - ELTE élmények, egyetemi évek

Aztán az első év végén fura dolgot éreztem: unatkoztam. Ha valamit, akkor ezt rosszul viseltem már akkor is, így aztán elkezdtem egy OKJ-s jogi asszisztens képzést, olasz magánórákat adni, AFS-nél gyakornokoskodni, minden hétvégén zsonglőrködtem és lett egy komoly kapcsolatom. A jegyeim romlottak, a lelkesedésem nőtt.

Az egyetemi évek számomra nem arról szóltak, amit a katedráról tanítottak, hanem arról, hogyan lehet az egyetem a háttérországa és az alapja annak, milyen felnőtté válok. Az egyik legjobb barátnőm a csoporttársam volt, Olaszország és az utazás mai napig a szívem csücske, az olvasás és írás (a bölcsészkar legfőbb tevékenységei) pedig azóta is a mindennapjaim részei magánéletben, munkában, önkénteskedés során.

Közepes eredménnyel, de három év munkatapasztalattal, fél év külföldi tanulmánnyal, keresztbe-kasul átfordult önismerettel, kedves barátokkal és világra nyitottsággal diplomáztam 2011-ben.

– Vica –

Gyere, beszélgess velünk! 🙂 – Kommenteld a posztot Facebookon!

Nézd meg a többi #egyetemiévek írásunkat is!

2017-12-07T21:03:06+00:002017. Sze 10.|Tags: |