#cikinemciki
hozzászoktam ahhoz, hogy segítséget kérjek.
Talán a gyengeség jele, de hol van az leírva, hogy nekem kell a szuperkatonába oltott kősziklának lennem?
Hát miért ne lehetnék néha gyenge?
Ígértem, hogy beszámolok arról, hogy miként küzdök meg az otthoni munkával járó magányossággal. Az én megoldásom ennyi lett: szóltam róla a barátoknak, megírtam itt, kértem segítséget. Így, hogy tudták az ismerőseim, sorra kapcsoltak: ha törődni akarnak velem, akkor időt szánnak rám, mert éppen erre van a legnagyobb szükségem. Amíg nem szóltam, honnan tudták volna?
Azóta sokkal több kávé és ebéd kerül a heti menetrendbe, sokkal többször csöng a telefonom és remekül érzem magam.
Magam sem gondoltam, hogy annyi küszködés után ilyen egyszerű lesz a megoldás.
A kölcsönösség persze benne van ebben, de ezzel semmi baj. Néha gyengének lenni, segítséget kérni pedig nem ciki!
– Száva –
Gyere, beszélgess velünk! – Kommenteld a posztot Facebookon!