#bakancslista
Még sosem írtam, sőt, a filmet sem mertem megnézni, mert nyilván elzokognám az éves zsebkendőkapacitásomat.
Jó lenne, ha olyan ember lennék, aki tud bakancslistát írni, és tudatosan dolgozik is rajta. Nekem biztosan hasznos lenne, mert sokszor érzem azt, hogy csak úgy lebegek, és egy csomó minden van még, amit csinálni szeretnék, de egyszerre olyan soknak tűnik az egész, hogy inkább bele sem vágok.
Egy kicsit önző módon azért is dobtam be ezt a témát a közösbe, mert olvastam a backpacker.hu-t jegyző Bori történetét, aki azt mondta, az egész sztori egy őszintén lejegyzett bakancslistával kezdődött… azóta pedig a saját könyvét írja.
Akkor azt éreztem, nekem is kéne egy ilyen sikertörténet, így hát most életemben először akkor írok egy bakancslistát.
Íme:
B oldogság
A lvás
K íváncsiság
A karaterő
N incs több nemtudom
C salád
S ok utazás
L elkitárs
I ma
S zeretet
T ermészet
A lázat
– Dóri –
Gyere, beszélgess velünk! 🙂 – Kommenteld a posztot Facebookon!