Válassza az Oldal lehetőséget

#átmelegedve – Vica

2018.01.15.

#átmelegedve Az első munkám az egyetem alatt helyszínbiztosítás volt. Már a második alkalommal egy reklámfilm forgatásán kellett az eszközök épségére vigyáznom. 2007. december 19-én. Olyan borzasztóan hideg volt, hogy fél óra után két zokni és csizma mellett is fáztak a lábujjaim. Négy óra után már semmit nem éreztem a lábamból és a kezeimből, a fülem a sapka alatt is vörösre fagyott.
Aztán sajnos mégis megéreztem azt, amit ilyenkor, a kültéri, fagyos munkaidő közepén nem akarsz érezni. Pisilnem kellett!
Tartottam, tartottam, de hát ez olyan, mint az elvek: az ember tartja, amíg bírja. Egy óra múlva feladtam. Akkor már öt órája álltam a hidegben a Szentlélek téren. Megadtam magam a természetnek és beballagtam a toi-toi vécébe.
 
Két dolog, hölgyek: ha egyáltalán nem érzed a bőröd deréktól lefelé, akkor fogalmad sem lesz, merre távozik a kispatak belőled. Így aztán olyan utakat talál, amilyeneket nem szégyell: a kispatakok pedig csoroghatnak bizony bármerre, nem a szemérmességükről híresek. A másik, hogy a toi-toi szerintem egyetlen biztonságos és higiénikus használati módja az, ha felguggolsz rá. Ezt csak évekkel később tanultam meg.
 
Miután túl voltam életem legrosszabb mosdószünetén, még egy óra munka után mehettem haza a békásmegyeri albérletembe. Akkor először egy szavam sem volt, hogy a távfűtést a távollétem idejére sem lehetett lejjebb tekerni. Megcsapott a meleg, ahogy beértem a lakásba. Ledobáltam az addigra összefagyott, ha emlékeztek, egyáltalán nem tiszta ruháimat és azonnal beálltam a forró zuhany alá. Miután végre újra éreztem a bőröm, bebújtam a legmelegebb, száraz melegítőmbe és bevackoltam magam a radiátor melletti ágyamba. Aznap hihetetlen jót aludtam.
#átmelegedve - kandallótűz
Azóta is sokszor eszembe jut, hogy milyen lett volna ugyanez az éjjel, ha egy ilyen nap után nem a száraz és meleg lakásomba érkezem. Milyen lett volna, ha a belülről fagyott ablakos szobám várt volna és hideg vízzel kellett volna lemosnom magam lefekvés előtt? Hihetetlen szerencsés vagyok.
 
– Vica –
Sajnos ma sem mindenhol adott, hogy hazaérve #átmelegedve alhatnak a családok. Szeretnénk felhívni a figyelmet egy etikus adománygyűjtő szervezet, az Igazgyöngy Alapítvány – Berettyóújfalu munkájára, akik a te támogatásoddal segíthetik a hideggel küzdő, nélkülöző családokat az élelmiszer és a tüzelő beszerzésében, valamint a gyógyszerek kiváltásában.
A segítséged az ünnepek után is rengeteget jelent: meleget és biztonságot adhatsz!
Neked is van tapasztalatod arról, hogy milyen #átmelegedve megpihenni? Oszd meg a saját élményedet az #átmelegedve hashtaggel és a felhívással: meséljük tovább együtt ezt a történetet! 🙂 <3

Gyere, beszélgess velünk! 🙂 – Kommenteld a posztot Facebookon!

Nézd meg a többi #átmelegedve írásunkat is!

Ezek a posztok is érdekelhetnek:

Archívum