#apamosdikanyafőz
A nemek közötti egyenlőséggel értek egyet és támogatom azt. Hiszem, hogy nemtől függetlenül ugyanannyi részt kell kivenni egy kapcsolatban a rutinfeladatokból, amelyek a napi, heti, havi szükséges elvégzendők. Senki sem szereti igazán ezeket a tennivalókat, de az élet gördülékenyebben megy, ha minden nap van tiszta ruhája az embernek vagy reggelente nem a mosogató aljáról kell előtúrni a müzlistálat, hanem csak ki kell emelni a tiszta tányért a szekrényből.
Sok kis apróságnak tűnik, hiszen csak tíz perc elmosogatni, csak húsz perc gyorsan felporszívózni. A ruhákat sem tart sokáig be-, majd kitenni a mosógépből, a boltba hazafele is be lehet ugrani egy fél órás élelmiszerbevásárlásra. Viszont, ha összeadjuk ezeket a pár perces rutinfeladatokat, hirtelen egy-két órányi tennivalóval bővül a mindennapi munkánk. Természetesen ez az idő csak növekszik, amennyiben a családnak több tagja is van.
Ennek megoldására nagyon egyszerűnek tűnik a közös takarítás, illetve a feladatok rendszer szintű felosztása. Ezen kívül pedig mindenki felel a saját maga dolgaiért. Például én sosem keresek egy tiszta nadrágot sem a férjemen, hogy dehát miért nem mosta ki és ő sem kérdezi, hogy ma miért nem főztem semmit vacsorára.
Ez egy igazán működő rendszer addig, ameddig a kapcsolatban mindkét félnek van munkája és nagyjából ugyanannyi időt töltenek házon kívül, mint házon belül.
Viszont mi történik akkor, amikor gyerek születik? Rengeteg kapcsolatban ebben az időszakban tolódik el a hagyományos nemi szerepek irányába a családi munkamegosztás. Így a mai magyar társadalomban a férfiből válik a kizárólagos kenyérkereső, míg a nő a gyermekért és az otthon harmóniájáért, tisztaságáért, családi békéért felel. Vannak, akik viszonylag felkészülten lépnek ebbe az életszakaszba: előre összeírják és újra felosztják a háztartással kapcsolatos feladatokat, vannak, akik külső segítséghez folyamodnak (takarítónő, babysitter) és vannak, akik csupán tudják, hogy nem akarnak belecsúszni a konzervatív értelemben vett családanyai szerepbe.
Én rettentően tiltakoztam már a terhesség során is az ellen, hogy bármi módon rám háruljon a háztartási feladatok kizárólagos kezelése. Emiatt még S. születése előtt írtunk egy heti tennivaló listát, amit felosztottunk. Ezen a listán a szemét kivitelétől kezdve, a bevásárláson keresztül a kiteregetésig minden rajta volt.
Aztán megszületett S. és a listát, azt hiszem, azóta sem vettük elő. Ennek ellenére igazán hasznos, mert így leírva sokkal jobban átlátható, hogy mi az, amivel foglalkozni kell az otthonnal kapcsolatban. Végül, ami nálunk bevált, az az, hogy kialakítottunk egy olyan reggeli, esti és hétvégi rutint, hogy mindketten a családunk számára hasznos és hatékony tennivalókat ugyanabban az időpontban végezzük el. Ezáltal marad idő pihenésre, egyéni időre, kirándulásokra, stb. Például amíg a férjem fürdeti S.-t, addig én elpakolok mindent a konyhában, elmosogatok, stb. Minden halad szépen és semelyikünk sem heverészik, míg a másik tesz-vesz.
Így senki nem érzi azt, hogy többet tesz bele az egészbe, mint a másik. Ugyanis, ha ez az érzés felmerül valamelyikőnkben, akkor ott valami, valahogy nincs jól elosztva és nincs meg a megfelelő kommunikáció sem.
A legfontosabbnak azt gondolom, hogy a személyes sérelmeket (vélt vagy valós) mindenféleképpen meg kell beszélni és változtatni, hogy senki ne helyeződjön a mártír szerepkörébe. A családi béke, harmónia és rend fenntartása csakis csapatmunkával érhető el úgy, hogy mindenki boldog is maradjon a nap végére, nemtől függetlenül.
– Zsuzsi –
Gyere, beszélgess velünk! 🙂 – Kommenteld a posztot Facebookon!
