#apamosdikanyafőz
Emlékszem az egyik rokonom szeretően aggódó kérdésére: “És a házimunkában besegít?”
Bennem szakadt a szó a meglepettségtől. Friss kapcsolat – gondoltam magamban – úgyis az együttéléskor derülnek majd ki ezek igazán. De hát elvezeti a saját háztartását, meg az enyémben is mosogat, beágyaz, átrendezi a bútorokat, mikor úgy alakul, magától értetődően, nem segítségként.
Hogy miért volt ennyire fura ez a kérdés számomra?
Ha jönne egy srác, akinél elvárás lenne, hogy kizárólag én főzzek, mosogassak és takarítsak, akkor bájosan elirányítanám az ajtó felé. Kifelé menet akár le is moshatja.
Aki a számítógépet be tudja kapcsolni, az a mosógépet is. Aki elvezet egy autót, az elbír a bevásárlókocsival is. Ezekhez nem kell 2 X kromoszóma.
Tudom, ilyenkor szokták felhozni, hogy a pasik elveszettnek érzik magukat a „magamfajta” mellett, mert egy személyben felszerelem a bútorajtót, megfőzök és gondoskodok az anyagiakról is. Egyszerre. 😛
Szerintem meg adódik az életnek néhány további, mellékes, említésre is alig méltó területe mint a szerelem, barátság, partnerség, család, ahol még lehet bizonyítani…
Ha meg már kapcsolat? Akkor meg legyen már alap, hogy osztozkodás és versenyzés helyett a segítőkészség győz! Imádom azokat az estéket, amikor fáradtan, már a kajarendelés gondolatában is kimerülök, és érkezik a pasi: dőljek hátra, készül a saláta, görögnek az olajbogyók. És kapok másnapra szendvicset is.
Yeah!
(Psota Irénnel vagyok örökkön örökké: “Aki szeret, az etet!”)
Ennek az #apamosdikanyafőz kettős felosztásnak már rég nincs alapja. Apa főz, anya porszívózik; apa fürdet, anya programoz; apa leckét ellenőriz, anya éjszakai műszakba megy a szalag mellé. Én boldogan porszívózok, de a mosogatással a világból ki lehetne kergetni. Gyönyörű tortákat készítek, de hogy húst nem rántok, az is hótziher. Dolgozok napi 12 órát, de például fogalmam sincs, hogy hogyan fogok megbirkózni a gyereknevelés monoton, ismétlődő feladataival, ahol nem a sziporkázó agyamra lesz szükség, hanem a karomra, hogy ringasson, órák hosszat.
Minden párnak, családnak magának kell felosztania a feladatokat, a személyiségükhöz illően. Ráadásul van egy olyan erős sejtésem, hogy ennek a felosztásnak életszakaszonként újra és újra neki kell majd veselkedni.
Úgyhogy igen, együtt csináljuk a közös feladatokat. Ha ok nélkül egyedül hagyna ezekkel, akkor azt hiszem, nem is tudnék társként gondolni rá többé.
– Száva –
Gyere, beszélgess velünk! 🙂 – Kommenteld a posztot Facebookon!
