#anyaság
Az anyaság nehéz, főleg az elején. Ez tény és ettől a ténytől a gyerek iránt érzett szeretet nem csökken. Bele kell rázódni ebbe az új szerepbe, át kell hozzá formálódni lelkileg.
Attól a pillanattól, hogy megszületik a kisbaba, három teljesen új élet kezdődik: a babáé és a két szülőé. Számomra nehéz volt megbirkózni azzal, hogy a korábbi indentitástudatom megingott és egy teljesen új szerepet kellett beiktatni, ami szintén én vagyok. Természetesen sokat készültem a szülésre és az anyaságra is a terhesség alatt, sőt előtt is, de a mai napig úgy érzem, hogy erre nem lehet igazán felkészülni. Nehéz volt elhagyni a dolgozó, lelkileg, anyagilag független nő szerepét és felvenni az anyuka szerepkört. Ez nem egyből érezhető, hanem hetek, hónapok múlva, amikor nincs igazi visszajelzés arról, hogy vajon jól csinálom-e, amit csinálok. Nincsen egy vezető, aki terelget, hogy min javítsak, miben vagyok jó, mit kellene elhagyni. Nincsen egy kávészünet, ha felbosszantott egy munkatárs, nem én diktálom a tempót. Csak én vagyok, a tengernyi – néha visszás- információ és a kisbaba. Hová lett a magabiztos énem, aki mindent megold, nem esik kétségbe? Teljesen eltűntem mint nő, feleség? Ki vagyok én?
Idővel belerázódtam és megtaláltam az egyensúlyt, de nem volt könnyű. Folyamatos önreflexió és egy kitartó társ, ami a legtöbbet segít. A legnehezebb az egészben az, hogy a korábbi önmagukkal kapcsolatos kérdések gyakran bűntudatot keltenek az anyukákban, mert az sugallják, hogy nem elég jók. Szerencsére egyre nyíltabban és egyre több helyen lehet erről a témáról beszélni, ezzel is tudatva, hogy ez egy normális folyamat. Egy új élethelyzettel mindig meg kell küzdeni, hogy beilleszthető legyen a már felépített világunkba.
A gyakorlati akadályok is megnehezítik a kezdő anyuka mindennapjait, melyek rengeteg stresszhelyzetet kínálnak. Vajon hogy tudok majd először nyilvánosan szoptatni? Sőt, vajon hogy tudok majd vele először közlekedni? Hogy fogom télen az egész ruháját lecserélni, ha a pelenka nem működik rendesen? Miért nem fogadja el az ételt a kiskanálból? Miért sír? Mi a baja? Segítség! A mai napig emlékszem, hogy végig görcsben volt a gyomrom, amikor először BKV-ztam a babakocsival. Féltem az emberektől, hogy egy nagy babakocsival kell lavíroznom, féltem, hogy a villamos rácsukja az ajtót, féltem, hogy majd nem állnak arrébb és konfliktushelyzetben találom magam. Aztán nem is történt semmi. Mindenki kedves volt és segítőkész. Szerencsére később rászoktam a hordozásra, ami sokkal könnyebbé teszi az életet egy babával a nagyvárosban.
Az első nyilvános szoptatásnál rettegtem, hogy majd beszólnak és egy számomra kiszolgáltatott helyzetben kell megvédenem magam, miközben a kisbabámat is maximálisan el kell látnom. Tartottam attól is, hogy majd idegenek bámulni fognak és meglátják a cicimet. Ezek a félelmeim sem váltak be. Soha senki nem hozott kínos helyzetbe azért, mert nyilvánosan megetettem a kislányomat. Lehetséges, hogy szerencsés vagyok, de hiszem azt is, hogy a kivitelezés módja is fontos.
Ma már rettentően egyszerűnek tűnnek ezek a tennivalók, de ezt csakis az időnek és a gyakorlatnak köszönhetem.
Egyébként a humor, a sorsközösség felvállalása és a kitartás átsegít a nehézségek nagy részén. A cél számomra az, hogy boldog legyek, és ez nem csak önmagam miatt van, hanem így tudom a legjobbat nyújtani a lányomnak, hiszen üres kútból nehéz meríteni.
– Zsuzsi –
Gyere, beszélgess velünk! 🙂 – Kommenteld a posztot Facebookon!
