#anyaság
Nehéz jól zsonglőrködni a karrier, magánélet, egészség, egzisztencia feliratú labdákkal. Ha ehhez még a gyerek feliratút is odapasszoljuk… azt nem lehet leejteni, nem lehet félretenni, annak állandóan fent kell lennie. Én megértem, ha valaki ezt felméri és felelősségteljesen nem vállalja.
Szüljek huszonévesen az albérletbe, hónapról-hónapra élve? Mikor még bírja a gerincem?
Vagy szüljek harmincpluszosan? Saját tulajdonba, hitelterhelt kétszobásba vagy várni kell, amíg jobb, még jobb lesz? Az számít igazán, hogy most együtt játszunk boltosat a küszöb fölött, miközben a szennyest válogatom?
Vagy boldogabb ember lesz, ha most építem a karrierem, míg rá vigyáz más és később egyetemre tudom küldeni, hogy ne kelljen heti harminc órát dolgoznia a tanulás mellett?
Mikor tanulja meg, hogy amit a szülő csinál, az fontos, netán nélkülözhetetlen a közösségnek? Hogyan tanulhatja meg a példámból, hogy az önmegvalósítás része az életének? Hogy miként kerekedjen a személyisége egészséges felnőtté?
Túl tudok majd lépni a saját személyiségem gyengeségein, mikor őt nevelem?
Honnan látom, hogy a választott férfi felnő-e apának? Ha nem nő fel, én neveljem fel annak? (Egyáltalán, én vajon felnövök anyának?) Milyen áron kell még összetartani a családot és mikor jobb, ha felbomlik?
Hogyan tudom megóvni anélkül, hogy bizalmatlanságot plántálnék bele?
Egyáltalán, hova, kinek nevelem? Milyen lesz az a világ, amiben ő él majd, amiben neki kell majd boldogulnia?
Dióhéjban.
Nekem ez csak elmélet. Millió más nőnek viszont napi szinten kell döntéseket hoznia, a lehető legjobb belátásuk szerint.
És akkor a közbeszédben, véleményformáló vezetők szájából egyszer csak kiszökken a megmoccanthatatlan IGAZSÁG, (így, csupa nagybetűvel), arról, hogy mikor, hogyan, hány embert hívjak életre.
Akár törvénybe is adják. Mert ez ennyire egyszerű.
– Száva –
Gyere, beszélgess velünk! 🙂 – Kommenteld a posztot Facebookon!
