#albérletes
Már nagyon nem szeretnék albérletben élni. Annak ellenére, hogy tisztában vagyok vele, a bérlésnek is vannak pozitívumai. Például a lakásban, házban természetes okokból, elhasználódásból adódó károkért nem a bérlő, hanem a tulajdonos a felelős. Ez egy nagy pozitívuma a bérlésnek még a mobilitás mellett.
Viszont az elmúlt tizenegy évben kilenc különböző helyen laktam és már unom a költözést, azt, hogy nincs egy állandó, biztos pont, mindig minden csak ideiglenes.
Az elmúlt tizenegy év alatt lett 2 cicám, megházasodtam és két gyerekünk is született. Felnőttem.
A gyerekek előtt nem volt annyira fontos, hogy milyen lakásban, házban lakunk, hiszen a napom nagy részét nem otthon töltöttem. Jöttem, mentem, pörögtem. Egy kis túlzással csak aludni jártam haza. Így amikor koliban több éven keresztül három-négy emberrel osztoztam egy mini szobán, majd az albérletekben minimum hatan laktunk, plusz a random vendégek, nem zavart.
Aztán jött a családtervezés ötlete, majd a gyerekek is megérkeztek és azóta sokkal több időt töltök otthon. Az otthonunk a fő szórakoztató pontunk annak ellenére, hogy minden nap megyünk valahová.
Ez az az idő az életünkben, amikor igenis fontos, hogy mennyire praktikus, otthonos, élvezhető a mindennapi életterünk.
És én őszintén nem értem, hogy ma a fiatalok hogyan tudnak saját lakáshoz, házhoz jutni úgy, ha teljesen átlagosan fizető munkából tartják el magukat, például egy tanár és egy eladó keresetéből. Hogyan lehetséges így, mindenféle segítség nélkül saját tulajdonú házhoz, lakáshoz jutni?
Persze egy albérlet ára gyakran felér a havi hiteltörlesztéssel, de ez esetben akkor hogyan gyűlik össze az önerő, amíg albérletben él az ember?
Biztos vagyok benne, hogy régebben sem volt könnyű, hiszen mindegyik generációnak megvannak a saját maga kihívásai.
Ti vágytok saját házra? Milyen lépéseket tesztek azért, hogy ez megvalósuljon a jövőben?
– Zsuzsi-
Gyere, beszélgess velünk! 🙂 – Kommenteld a posztot Facebookon!
