#albérletes
A legkedvesebb „albérletem” evör a kollégium volt, ahol kicsivel több, mint 3 évet töltöttem az 5 évnyi egyetemből – miközben amúgy soha nem szerettem volna kollégista lenni.
De hát a szükség nagy úr, ahogy szokták mondani, meg elég gyorsan kiderült számomra, hogy a kollégium az egyetemi közösségi élet epicentruma, ahova órák után még a pesti diákok is be-bejárnak együtt lógni a csoporttársakkal és ahova én is szívesen tartoznék. (Ez különösen igaz a Műszaki Egyetemre, ahol kari kollégiumok vannak, és minden koli aljában a kar saját kis kocsmája/kávézója üzemel, ráadásul a szerencsés elhelyezésnek köszönhetően tényleg csak egy utca választja el őket az egyetemi campustól, így órák után itt isszák a diákok a lélekfrissítő sörikét.)
Szóval beköltöztem és egy pillanatig se bántam meg.
Elképesztően jófej emberekkel lakhattam együtt, rengeteg spontán sztoriba csöppentem bele és valahogy a közösen megélt szenvedés (=tanulás) is igazán mélyen össze tudja kovácsolni az embereket.
A koliban ugyanis nem csak szobatársa(i)d vannak, hanem „emeleti társaid” is meg „kolis társaid” is – többen közülük most is garantáltan olvassák ezeket a sorokat. <3
Ha lemész a boltba, körbekérdezed a szoba- és emeleti társakat is, hogy kérnek-e valamit a boltból. Ha együtt tanultok, megkérdezik, hogy kimész-e velük cigizni. Mikuláskor ébredés után kis csomagok sorakoznak az ajtó előtt. Karácsonykor körbeajándékozzátok egymást. Szülinapokon meglepi bulik várnak. Spontán emeleti palacsintázások alakulnak egy-egy elejtett mondatból. Ha beteg vagy, órák után átkopognak hozzád, hogy megkérdezzék, hogy vagy. Sőt, néha együtt mentek a kórházba is.
Néha el kell viselned, hogy hetekig bűzlik az emelet, mert a csoporttársaid épp a ti konyhátokat szemelték ki arra, hogy lefőzzék a húst néhány haltetemről, hogy aztán a csontvázát összeállíthassák egy plusz ötösért. (Éljenek soká a biológusok.)
Ha az egyik szobában (de valahogy mindig tőlem indult, nem is értem) megjelenik egy kisállat, akkor az egész koli megbolondul és szőrös és pikkelyes lakótársakat akar – ezért esténként közösen játszhattok az emelet végében vagy a tanulóban a patkányaitokkal, esetleg a csincsilláitokkal meg a hörcsögeitekkel. A tarantulákkal nem, azokat csak mutiba tartják a srácok. (True story, éljenek soká a biológusok.)
Együtt szívtok, ha csőtörés miatt hetekig nincs meleg víz januárban. Nyáron meg megdöglötök a melegtől a szar hőszigetelés miatt, ami inkább magába szívja a meleget, minthogy visszaverné.
A vizsgaidőszakot együtt szenveditek végig, együtt alszotok a tanulószobákban, hajnalban egymást ébresztitek – ezeknél kevesebb szebb dolgot tudok elképzelni.
Összehaverkodtok a takarítónénikkel, akik vinnyogva jönnek be hörcsögöt simogatni, pedig amúgy tilos állatot tartani, összehaverkodtok a biztonsági őrrel, aki falaz nektek, ha hülyeséget csináltok, összehaverkodtok a portásokkal, akik megkönnyítik az életeteket.
A kolis FTP-n bármikor hozzá tudtok férni terabájtnyi közkinccsé tett filmhez, amit majd közösen néztek meg – hiszen az úgy a legjobb.
Mindig van valaki, akinél van jegyzet, összegyűjtött régi vizsgakérdések vagy csak valami extra tipp a vizsga sikeres letételéhez.
Együtt ünneplitek egy-egy nehezebb időszak végét folyosóvégi sörözéssel, vízipipázással, zenehallgatással és hajnalig dumálással. Bármikor átkopoghattok a másikhoz, ha csak úgy beszélgetni van kedvetek.
Benntöltött hétvégén és áttanult ünnepnapokon is családotokkal lehettek – a kolis családotokkal.
Azt hiszem, még vagy ezer és egy sztorit tudnék mesélni, csak kevés a hely 🙂
Életem legszebb időszaka volt a kollégium, soha nem éreztem magam annyira biztonságban és szeretetben, mint amennyire a kollégiumi szoba- és emeleti társaimnak köszönhetően abban a pár évben. Nélkülük nem lett volna ennyire jó egyetemistának lenni.
Nagyon hálás vagyok Nektek a sok élményért, kalandért és szeretetért.
Köszönöm <3
– Dóri –
Gyere, beszélgess velünk! 🙂 – Kommenteld a posztot Facebookon!
