#akitámogat
Érdekes dolog az, hogy ki az, aki valóban támogatja az embert a nehéz időkben és ki az, aki eltűnik olyankor.
Aki támogató, nem ítélkezik, őszinte, próbál menedéket, biztonságot nyújtani. Mindezeket különböző eszközökkel lehet elérni, legyen az egy tea fölötti beszélgetés, meghallgatás, tanácsadás, egy ölelés vagy csak a jelenlét, a figyelem.
Régebben mindig felkaroltam azokat az embereket, akiken láttam, éreztem, hogy valami nincsen rendben. Lehetett ez egy munkatárs, egy ismerős vagy a legjobb barátaim egyike. Igyekeztem vidámabbá tenni legalább azokat a perceiket, amiket közösen töltöttünk. Volt, hogy megosztották velem a bánatukat, de volt, hogy csak más dolgokról beszéltünk, elvontam a figyelmet a problémáról legalább arra a kis időre.
Aztán egyszer csak én roggyantam meg. Hirtelen, váratlanul. Fogalmam sem volt mihez kezdjek a helyzettel, hiszen addig mindig, mindent sikerült önmagamban elrendezni. Nem tudtam, hogy kérjek segítséget, támogatást.
Ez egy olyan fordulópont volt az életemben, ahol végre egyértelműen megláttam, hogy kik a legközelebbi barátaim, kik azok, akik valóban figyelnek rám és nem csak én rájuk. Ők kérdeztek, érdeklődtek, meghallgattak, jöttek, írtak, figyeltek, szerettek, felemeltek a gödörből.
– Zsuzsi –
Gyere, beszélgess velünk! 
– Kommenteld a posztot Facebookon!
