Válassza az Oldal lehetőséget

#akitámogat – Dóri

2018.02.08.

#akitámogat
#Azajtó
Szabó Magda Az ajtó című könyve szinte azonnal az egyik kedvencemmé vált, mikor elolvastam. Nagyon megérintett a történet és főleg a főszereplő, Szeredás Emerenc karaktere. Több alkalommal elbőgtem magam a könyv olvasása közben, mert, bár a világot nem látom annyira fekete-fehérnek, mint a regénybeli házvezetőnő, de nagyon mélyen tudtam kapcsolódni hozzá. Azt hiszem, hasonlóan (naivan?) gondolkozunk a szeretetről és a támogatásról.

#akitámogat - Szabó Magda Az ajtó

 

Emerencnek rengeteget kellett élete során csalódnia az emberekben.
Összetörte a szívét a férfi, akit szeretett, gyerekként kellett megtapasztalnia a nyers erőszakot és mindahányszor közel engedett valakit, elárulták.
És minden alkalommal tökéletesen meg tudták számára indokolni, hogy miért cselekedtek úgy, ahogy. Még a lassan a bizalmába fogadott Írónő is megmagyarázta, hogy őt csak sodorták az események, ő csak tette a dolgát – miközben pontosan tisztában volt vele, hogy „az öregasszonynak” mekkora szüksége lett volna rá.
Számomra talán ez az emberi természet legbicskanyitogatóbb megnyilvánulása, hogy képtelenek vagyunk saját gyarlóságunkkal szembenézni, és a kognitív disszonanciát elkerülendő, minden (hibás) döntésünket meg tudjuk magyarázni.

És ezért tökéletesen megértem Emerenc kiábrándultságát és teljes bizalomvesztését az emberiséggel szemben. Talán őt is elborzasztotta, amikor szembesülnie kellett vele, hogy az emberek túlnyomó többsége önző, és hogy bár az éremnek két oldala van, meg fogják indokolni, hogy az ő önzésük mégis, minden ellentmondás ellenére miért elfogadható.

Sokszor én is úgy érzem, a legegyszerűbb megoldás ennek a fajta fájdalomnak az elkerülésére, ha egyszerűen bezárkózom, és csak azt engedem be, akiben megbízom. Emerenc viszont már teljesen magára zárta ezt az ajtót, elvesztette a bizalmát mindenkiben. Ez azért egy elég végleges és túlzottan leegyszerűsítő megoldás, és látjuk is, hova vezet(het).
Hogy lehet ezt elkerülni?
Talán úgy, hogy beismerjük a saját esendőségünket.
Mert szerintem, aki támogat, annak nem csak a szája jár. Az nem hagy cserben a legnehezebb pillanatodban, annak fontosabb vagy, mint a szabályok, mint az illem, a társadalmi elvárások vagy a saját kötelessége. És amikor magyarázkodásra adnánk a fejünket – nos, inkább ne tegyük. Ha magyarázkodni kell, az már régen rossz.

– Dóri –

Kép forrása: https://www.mediaklikk.hu/2014/04/08/az-ajto/

Gyere, beszélgess velünk! 🙂 – Kommenteld a posztot Facebookon!

Nézd meg a többi #akitámogat írásunkat is

Ezek a posztok is érdekelhetnek:

Archívum