#ahelyaholelek
Szeretek itt élni, de mehetnékem van.
Úgy érzem Budapest már mindazt odaadta nekem önmagából, amit adhatott és én sem tudok neki újat nyújtani. Imádom a várost és utálom is egyben. Imádom, hogy itt tölthettem a húszas éveim nagy részét, itt nőttem fel, itt talált rám a nagy szerelem és itt teljesedett ki az eddigi életem.
De már unom.
Mást szeretnék, továbblépni, megismerni az újat. Tervezzük a külföldre költözést. Megnézzük milyen ott, hogy valóban kolbászból van-e a kerítés. (Tudjuk ám, hogy nincs.) Szeretnék megint kihívást találni a mindennapokban és azt a fajta izgalmat, amit huszonegy évesen éreztem Finnországban. A kicsit elveszett érzés, mely a kalandvággyal párosul. Új embereket is szeretnék megismerni és meg szeretnék botránkozni mindennapi szokásokon, szeretnék új kifejezéseket is tanulni, elveszni az élelmiszerboltban és élvezni az új közösség adta boldogságot. Szeretném látni, hogy milyen az élet a világ másik felén.
De ez most nem az a hely ahol élek. Jelenleg itt lakom Budapesten és próbálom kiélvezni minden egyes percét amíg még itt vagyok. Amikor a Gellért-téren állok és látom a sárga villamost a Szabadság híd előtt elmenni, akkor elszorul a szívem. Úgy érzem most kell magamba szívnom ezt a látványt, hiszen ki tudja meddig tehetem, meddig láthatom még. A kedvenc kávézómmal is így vagyok. Elsétálok a Jászaira és arra gondolok, vajon lesz-e ilyen finom, krémes, átütő ízű a kávé ott, azon a a helyen, ahol még nem élek. Budapest egyszerre a mindenem és a semmim. A kötődésem és az elvágyásom oka.
– Zsuzsi –
Gyere, beszélgess velünk! 🙂 – Kommenteld a posztot Facebookon!
